Gyulányi Eugénia 1915. március 15-én, Kolozsváron látta meg a napvilágot. Szülei színészek voltak, édesanyja, Bátori Elza a Kolozsvári Nemzeti Színház primadonnája, édesapja, Csapó Jenő bonvivánja volt, de nem érhette meg lánya születését, a fronton halt meg. (Édesanyját 1919-ben vette feleségül Gyulányi István katonatiszt.) Ezért mi sem volt természetesebb neki, mint hogy az ő útja is a színházba vezet.
– Beleszülettem a színház világába – mondta –, nem volt kétséges, hogy a színészmesterséget választom, pedig majdnem biológia–kémia tanár lettem, hiszen ezekből nyertem országos versenyeket, így automatikusan felvettek az egyetemre.
Mégsem ezen a területen kötött ki. Nyolcvanegy évvel ezelőtt, 1937-ben szerzett diplomát a színiakadémián és az örökös diplomát hat évvel ezelőtt kapta meg a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. A színiakadémia után a Nemzeti Színházhoz került ösztöndíjasként, majd vidéki színházakban lépett fel, 1958-tól lett az Állami Déryné Színház tagja 1972-ig, akkor vonult nyugdíjba. Utóbbi keserű emléke volt.
– Erőm teljében, ötvenhét évesen nyugdíjaztak, mert kellett a státus a kaposvári színház párthű igazgatójának. Kevés lesz a pénzem, panaszkodtam neki. Nem baj, mondta, majd behívunk súgónak. Ez olyan sértés volt, hogy végleg szakítottam a színházzal. Illetve „csak” negyven évig, 97 éves koromban újra színpadra léptem, igaz, a Ruttkai Éva Színházban. Milyen a sors, több nagy szerepet játszottam a Dérynében, s egyszer, a hatvanas évek elején, hangszálgyulladást kapott Ruttkai Éva, ezért helyette kellett beugranom a Nemzeti Színházba A néma leventében. Egy hónapig helyettesítettem ezt a nagy színésznőt, és fél évszázaddal később, a róla elnevezett színházba hívtak játszani. Nagyon izgultam, hiszen hosszú évtizedekig csak versekkel léptem fel – idézte fel.
A 103 éves művésznek lenyűgöző memóriája volt
Fotó: MTI/Zih Zsolt
Százéves is elmúlt, amikor még mindig hívták irodalmi estekre, ünnepi rendezvényekre, bármikor ki tudott állni legalább félszáz verssel a pódiumra, de egyszeri átolvasás után akár százzal is. Mint mondta, lánykorában sokat szavalt otthon, állandóan bővítette a repertoárját, és amit fiatalon megtanult, idős korában is fel tudta idézni.
– Hogy mennyire nem kopott meg a memóriám, erre jó példa, hogy közel a százhoz, a Ruttkai Éva Színházban már a rendelkező próbákon kívülről fújtam a szöveget. A híres Ódry Árpádnak, aki a színiakadémián a költészettant tanította, én vagyok az utolsó élő színinövendéke – hangsúlyozta a kora őszi beszélgetésünkkor.
Nem csak a memóriája, a vitalitása is lenyűgöző volt: 103 évesen metróval, villamossal, busszal, trolival közlekedett. Egy zuglói idősek otthonában élte utolsó éveit, fia, unokája és barátnői rendszeresen látogatták.
A művésznőt mindenki Jencikének hívta, mert édesapja fiút várt, akinek a Jenő nevet adta volna. Amikor megszületett a kislány, egy harcias nagynéni kijelentette: „Juszt is Jenő lesz! Eugén!” Az Eugén magyar megfelelője ugyanis Jenő, női párja pedig az Eugénia. A plakátokon azonban nemcsak Gyulányi Eugéniaként, hanem Évaként is szerepelt.
– Amikor a Nemzetibe kerültem, Németh Antal főrendező és igazgató megjegyezte: „Hogy néz ki, hogy a maga neve Jávor Pálé mellett kilóg a plakátból? Válasszon egy rövidebb keresztnevet! Legyen maga Éva!” Így lettem időnként Éva – mesélte.
Magyarország legidősebb színésznője Vereczkey Zoltán színművész, író felesége volt, de ötvenhat év közös élet után, immár másfél évtizede egyedül élt a Népszínház utcában, majd Zuglóban. Október 10-én hunyt el, a temetéséről később intézkednek.
