Bulecza Gábriel és Veres Ágota kárpátaljai művészek festményeiből nyílt kiállítás a szentendrei MANK Galériában Élet-jelek címmel. Lapunk többször beszámolt az utóbbi időben egyre intenzívebbé váló kulturális áru- és tapasztalatcseréről az anyaország és Kárpátalja között.
Ennek egyik jövőbeni hozadéka lehet az, hogy a laikusokban is kialakul valamiféle átfogó kép a hányatott sorsú nemzettest tagjainak közelmúltbéli és kortárs képzőművészeti törekvéseiről – addig is figyelünk az egyes tárlatokra, hogy majd a közeljövőben összerakhassuk a mozaikdarabkákat.
Ritkán látni formavilágában, gondolkodásmódjában, s a felületkezelést és anyaghasználatot tekintve is ilyen egységes arculatot mutató alkotópárost egy tárlaton – pedig Bulecza Gábriel és Veres Ágota nem alkotópáros, életpályájuk különböző, sőt más-más generációhoz tartoznak.
Mégis, ha a megnyitón elhangzottakat feledve, még a címeket sem olvasva, „szűz szemmel” nézzük a műveket, akár egyazon alkotó két különböző korszakába tartozónak is vélhetnénk őket, annyira szervesen összetart a tárlat egésze. Ez nyilván Nevelő Judit és Orgován Kinga művészettörténészeknek, a kiállítás kurátorainak munkáját is dicséri.
Mindkét művészt az a fajta, az öncélú formalizmustól még messze innen elhelyezkedő absztrakció érdekli, amely mindig valami konkrétból indul ki, és teszi azt olyan érzelmi fűtöttséggel, olyan intenzív hangulati hullámzással, hogy a kép egésze aztán motívumostul, kompozícióstul, színhasználatostul meg mindenestül vissza tud utalni egy csomó másik konkrétumra, ami lehet, hogy csak a nézőnek jut eszébe, de aki eleget jár galériákba, az pontosan tudja, hogy ami egyszer a nézőnek eszébe jut, az ott is marad.
Nem véletlenül beszélt a megnyitón köszöntőjében Verseghi-Nagy Miklós, Szentendre polgármestere Veres Ágota ikonjai kapcsán kezdetekről és végről, nagybetűs igazságokról, Bulecza Gábriel műveiről szólva pedig a világban való helykeresésről.
Matl Péter szobrászművész megnyitóbeszédében Veres Ágota alkotásait a művész táj- és csendéleteit követő, harmadik korszakába sorolta, kiemelve az egyértelmű formavilágot, hagyománytiszteletet, ikonszerűséget, népi motívumokat (izgalmas fölfedezéseket tehet a szemlélő, ha az ecsetvonások nyomán megleli a kapcsolatot például a kapuformák és a kövületek vagy bábszerű alakok között – teremtett és épített találkozásának szép példája ez).
Matl Péter Bulecza Gábrielről szólva hangsúlyozta az autodidakta pályát, a minden kárpátaljai festőiskolától való függetlenséget, a letűnt kor iránti nosztalgiát a művekben, amelyek rendre egy alapkérdést járnak körül: hogyan viselkedjen a hagyományos eszközökkel alkotó művész napjaink változó világában?
Bulecza válasza Matl szerint: melankolikus és absztraháló szemlélet – valóban, az organikus sejtrendszerek, mikro- és makrokozmoszok furcsa, túlvilági burjánzásában érezhető valami finom, csak a kívülálló pozíciójából fogalmazható légiesség, mélázó, könnyed, egyszerre lemondó és megbocsátó derűvel végzett szemlélődés.
Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke a kárpátaljai és anyaországi művészet találkozásának fontosságáról mint a kis és nagy vérkör összekapcsolásáról beszélt, párhuzamba állítva előbbi képet az empirikus világ és a rejtett dimenziók összekapcsolásával a művészeten belül.
Hóvári János, a MANK Nonprofit Kft. főigazgatója a területileg ugyan elveszett, de szellemiségében tovább élő, legendás nagybányai festőiskola máig érvényes, a MANK Galéria falai között is tovább élő hatásáról beszélt.
Hangsúlyozta: a magyarság legnagyobb összetartó ereje nem a gazdaság, nem is a hadsereg, hanem a mindennél erősebb kultúra. (Hóvári utoljára mondott beszédet a galériában, főigazgatói mandátuma lejár – nagy műveltséggel és ügyszeretettel megalapozott, bátor, harcias kiállása, lelkesedése nagyon fog hiányozni a megnyitókról.)
A kiállítás április 15-ig tekinthető meg Szentendrén.