– A Gall névből ítélve akár magyar őse is lehetne. Vagy tévedek?
– Százötven évvel ezelőtt Skóciából vándoroltak ki a Gall nevű őseim, ahol angol, ír, dán származású felmenőim réven 3-4-5. generációs ausztrálként születtem egy észak-queenslandi városban. Magyar felmenőm nincsen.
– Akkor hogyan kerül egy ausztrál férfi Magyarországra?
– Ösztöndíjjal jöttem 1989-ben, másfél évig tanultam itt, majd megházasodtam. Utána a feleségemmel kimentünk Ausztráliába, ahol befejeztem az egyetemet és onnan már tudatosan tértem vissza 1993-ban, amikor egy újabb ösztöndíjat kaptam, hogy tanulmányozzam Kós Károly első világháború utáni építészetét. Ez nagy fehér foltja volt a kutatásnak, nekem meg pláne.
– Azóta több monográfiát is írt róla. Maradtak még fehér foltok?
– Amikor 2002-ben megjelent a nagy Kós-könyv, azt gondoltam, hogy ezzel nagyjából rendeztük a tartozást, és lezárult a téma. Pár év múlva egyszer csak rájöttem, hogy egyre több dolog kerül elő, és kezdett kiderülni, hogy a hagyaték, amit elkallódottnak hittünk, annak nagy része megvan. A fővárosi állatkertről 1200 eddig ismeretlen rajzot találtunk, meg az összes vonatkozó szerződést, és még azt is tudjuk, hogy mennyit költöttek kávéra az építészeti irodában. Kutatnivaló bőven van, sokszor találunk még rejtőzködő Kós-épületet, legutóbb a mérai tejcsarnokról szereztem tudomást.
– ,,Kívülállóként” mi ragadta meg Kós építészetében?
– Amikor Kóst felfedeztem, egy már eleve ismerős, nagyon kedves világot láttam az építészetében. Ismeretlenül is nagyon ismerősnek tűnt. A sydney-i operaházat egy dán építész tervezte a hatvanas években, akkor kint élt Ausztráliában. Azok a tanáraim, akik sokat hatottak rám, abban az időben kezdtek el tanulni vagy éppen fejezték be a tanulmányaikat. Egyikük norvég származású volt, és nagyon szerette a skandináv, főleg a finn építészetet. Ennek egyik fő forrása Eliel Saarinen. Szóval egy olyan indíttatást kaptam tőlük amelynek forma- és gondolatvilága az arts and crafts mozgalomból meg a finn építészetből táplálkozott. Ezt a helyhez kötődő építészetet láttam meg Kós Károlyban.
– Élőben melyik munkáit látta először?
– A kollégáim kivittek az ecseri piacra, amely elég érdekes hely volt akkoriban, egy kincsesbányának tűnt, onnan már csak kőhajításnyira volt a Wekerletelep. Ott jártam először, de rövidesen összeházasodtam a feleségemmel, és nászútra – Ceausescu halála után – még február elején Erdélybe mentünk ki… Csíksomlyóra is eljutottunk, egyik rokonunk megmutatta az iskolát, amit Kós tervezett, ekkor kaptam az első impulzusokat. Az egy elég érdekes, felfokozott hangulatú időszak volt, Brassóban még szét volt lőve minden, Udvarhelyen a helyiek még megmutogatták, ki hova volt felakasztva. Ebben a sötét hangulatban az emberek nem nagyon beszélgettek idegenekkel, hivatalosan még a szállodában sem aludhattunk egy szobában a feleségemmel, mert ő a keleti blokkon belüli, én pedig nyugati állampolgár voltam.
– Nem volt kultúrsokk a forradalom utáni Erdély? Átlátta az ottani viszonyokat?
– Erdélyt imádtam, de a nászúton három-négy nap alatt kikészültem. Elég nehéz volt számomra, hisz nem abban a kemény világban nőttem fel és éltem. Szerintem mindig szerencsés, ha valaki kívülről jön, mert így a rossz dolgok még nem fertőzték meg. Nekem világos volt: itt is magyarul beszélnek, meg ott is. Ez a lényeg. ’93-tól kezdtem el sokat és rendszeresen járni Erdélybe. Általában egy hónapos vízumot kértem, amely 50 dollárba került – ami borsos ár volt akkoriban –, az ösztöndíjamból erre meg a vonatjegyre tellett, ezért az első napon elmentem és csak a harmincadikon jöttem vissza. Mindenhol nagyon kedvesen fogadtak, amikor megtudták, hogy mi járatban vagyok: poros dobozokból előkerültek régiségek, meséltek, megmutatták a házakat, elmentünk a helyszínekre.
– Ekkor tanult meg magyarul?
– Fél év után valamilyen szinten már értettem magyarul. Meg hát kiszótáraztam Kós Károly szövegeit. Az építészetről szóló kisebb szövegekkel kezdtem, majd a Varjú nemzetséggel folytattam.
– Ha jól láttam, épp a Varjú nemzetség egyik színhelyén valósult meg az első épülete.
– A legelső munkám a gyerőmonostori parókia volt. És ez is Kóshoz köthető, hiszen éppen az egyik Kós-szálat követtem, melynek végén el kellett jutnom Magyarvalkóra. Kolozsvárról indultam – általában gyalog, vonattal, stoppal –, és éppen Gyerőmonostor előtt integettem, de nem úgy, ahogyan a románok szoktak, hanem menet közben. Talán éppen ezért állt meg egy kocsi. Akkoriban nem beszéltem jól magyarul, ezért románul, angolul próbáltam megértetni magam. De útközben, amikor megláttam a gyerőmonostori templomot, rögtön jeleztem a sofőrnek, hogy álljunk meg. Ezt látnom kell! Felsétáltam a hegyre, hogy megnézzem, de zárva volt. Megkerestem a parókiát, és amikor odaértem, nagyjából akkor nyitotta ki a kaput az autós, aki felvett. Hát persze, hogy a helyi református lelkész volt! Vacsoráztunk, beszélgettünk, és akkor elmondták, hogy új parókiát szeretnének.
– Kóst itthon a népi szecesszió irányzatába sorolják. Ön ezt kissé másképp látja.
– A szecesszió gyűjtőfogalom. Volt egy magyar építész, Gerle János, aki századfordulós építészetnek nevezte az adott korszakot, amely sokkal gazdagabb, mint más országoké, mert nemcsak egy-egy alkotó személye fémjelzi. Mi nem azt mondjuk, hogy volt egy Gaudínk vagy ilyesmi, nekünk rengeteg kiváló építészünk volt: Lechner Ödön, Medgyaszay István, Lajta Béla. Egy fejlődő, gazdag, művelt közösségnek épültek ezek az épületek, ezért nem véletlen, hogy Kós munkáinak nagy része a modernizációhoz kötődik: az állatkert, a Székely Nemzeti Múzeum mint kulturális központ vagy az új típusú iskolaépületek. Kós épületei ráadásul ugyanabban a funkcióban működnek, mint aminek annak idején megtervezte őket. A mai világban a funkciók állandóan változnak, húsz év múlva már másra használunk egy mostani épületet. Az ő iskolája száz év múlva is iskola, és ez szerintem elmond valamit arról, hogy ők hogyan gondolkodtak a világról.
– A saját Varjúvárán már gondolkodott?
– Ehhez nagyon ráérősnek kell lenni. A szabad időmet leginkább a családommal töltöm, kerékpározom, versenyzek. De a Varjúvárat időnként meg kell nézni. Az zarándokhely.