– Múlt héten a Zsidó Kulturális Fesztiválon zongorázott. Hogyan készült a koncertre?
– Felkészülés szempontjából koncert és koncert között nincs különbség. A fesztiválon főképp Mendelssohn-darabokat játszottam. Mendelssohn nagyon érdekes figurája a zenetörténetnek. Sokan rajonganak a műveiért, bár egy-egy bejáratott darabon kívül valójában nem igazán ismerik őt. Fontos momentum, hogy Mendelssohn nevéhez köthető Bach műveinek ismételt felfedezése, annak idején ugyanis a legtöbb Bach-darabot ő vezényelte és értelmezte újra. A zeneszerző Mendelssohn a zenének egészen kivételes fantáziáját tudta megragadni, ő komponálta a tündérek zenéjét. Ezt úgy képzeljük el, hogy sok kis hang végtelenül halkan repked, mintha kibújna a gravitáció alól. Ugyanez történik a zongoraműveiben is. A fesztiválon az Andante és rondo capriccioso, valamint a Dalok szöveg nélkül ciklus is elhangzott. Az a tapasztalatom, hogy ezeket a közönség kevésbé ismeri. Felcsendült a Nászinduló és tündértánc, utóbbit Liszt Ferenc írta át zongorára. Érdekesség, hogy Mendelssohn idejében a Nászinduló nem volt még sláger.
– Legutóbb augusztusban lépett fel a Teatro alla Scalában. A magyar közönség felnőtt-e már a rendszeres koncertre járáshoz, kialakult-e ennek a hagyománya, vagy nagy a lemaradás?
– Az utóbbi százötven évben fantasztikus művészek alapozták meg a művészeti és a koncertéletet. Bátran kijelenthetjük, hogy a magyar közönségnek kivételesen jó füle van. A hazai közönség színvonalas előadásokat hallgathatott, ezáltal különbséget tud tenni jó és rossz produkciók között. Ez a fajta igény bizonyos korhoz kötött. Húszéves emberektől nem várhatjuk el, hogy annyira érettek legyenek, hogy már fiatalon kialakuljon bennük a klasszikus zene szeretete. Természetesen a helyzet idővel változhat.
– A kormány szeretné növelni az iskolai énekórák számát. Ennek a gyerekekre nézve milyen jótékony hatása lehet?
– Örültem a hírnek, fantasztikus dolognak tartom! Bejelentésekor épp láttam a Balog Zoltán miniszterrel készített interjút, aki elénekelt egy népdalt, demonstrálva, hogy az énekóra mennyire fontos. Valóban, Kodály országában nem szabad a zenei értékeket ellehetetleníteni, használni kell őket. A tudomány és a művészet Magyarország fegyverténye, ezekben a dolgokban mindig is élen jártunk. Örvendek a kormány azon intézkedéseinek, amelyek a zenei képzést és fejlődést segítik elő, mert a jövő nemzedékének a lelkivilága függ ettől. Ez pedig a későbbiekben nagyban befolyásolhatja Magyarország sorsát.
– Van olyan darab, amit eddig nem mert előadni? Vagy egy szint után ilyesmi nem fordul elő?
– Létezik ilyen darab, de nem félsz van bennem, inkább még nem gondolom elérkezettnek az időt az eljátszásához. Például másfél évvel visszamenőleg Bach zenéjével voltam így. Bachhoz olyan fajta tudás és elmélyültség, vallásos letisztultság szükséges, amelyet akkoriban még nem éreztem magamban eléggé. Rendszeresen foglalkoztam a műveivel, gyakoroltam, míg egyszer csak eljutottam addig a szintig, hogy talán hozzá tudok tenni Bach zenéjéhez, létrejöhet egy Balázs János-féle Bach-játék, és nem egy Glenn Gould-féle Bach-játék. Jelenleg Rahmanyinov és Szkrjabin műveivel vagyok ebben a fázisban. A darabjaik eljátszására elvileg jövőre kerül sor. Szkrjabin darabjai hihetetlenül nehezek, az extázis a legjobb jelző az ő igen sajátságos, eredeti munkáira.
– Szeptember 28-án lesz a Pesti Vigadóban Dubrovay László zongoradarabjainak a lemezbemutató koncertje. Miért pont rá esett a választás?
– Dubrovay László volt a zeneelmélet-tanárom a Zeneakadémián. Egyik jó barátom hívta fel a figyelmem az ő zongoraműveire, pontosabban egy darabra. A kottáját a tanár úrtól kaptam meg, és azonnal beleszerettem a műbe, néhány évvel később többször is játszottam. Meggyőződésem, hogy Dubrovay tehetsége és a művei vitán felül a mai kortárs zene egyik csúcspontja. Szeretem benne, hogy érzelemdús, van dallamvilága, ezenkívül mindenki számára felismerhető hangkészlete van. Boldog vagyok, hogy én lehetek az első, aki a szerző instrukciói mellett vehettem fel a műveket. Mindketten várjuk a lemezbemutató koncertet, illetve a lemez fogadtatását.
– Idén megkapta a Liszt Ferenc-díjat. Hogy látja, milyen felelősséget ró önre a kitüntetés?
– Nem győzöm eléggé hangsúlyozni, hogy lokálpatrióta vagyok. Nekem fontos Magyarország, szeretem a budapesti utcákat, a vidéki hangulatot, a magyar nyelvet és konyhát, emellett a magyar kultúrmentalitást is. Vukán György mondta mindig: „Attól, hogy külföldre megyünk, ott van az árnyékunk is.” Ezért gondolom, hogy a művészetet is befolyásolja az öntudat. A magyar öntudat egy zenésznek pedig azért fontos, mert olyan vezércsillagaink vannak, mint például Liszt Ferenc. A róla elnevezett díj egyfajta megerősítés is, hogy jó úton haladok. Óriási elismerés a számomra, hogy a kormány és a szakmai zsűri egyaránt érdemesnek talált rá. Másnap reggel viszont ugyanúgy gyakoroltam tovább, és akkor már nem befolyásolt a díj. Illetve jó érzéssel tölt el, hogy nemcsak én szeretem Magyarországot, de Magyarország is szeret engem.
