Élete végére mintegy 150 műtárgy vette körül dr. Levendel László tüdőgyógyászt, aki a Korányi Intézet orvosi szobájában és budai otthonában gyűjtötte páciensei alkotásait. A kollekciót így nem csupán a gyűjtőszenvedély, hanem a beteg és orvosa között alakuló szellemi és érzelmi viszonnyal, a gyógyulás folyamata épített és a többi betegre gyakorolt hatással lényegült tovább.
A holisztikus szemléletű Levendel ugyanis hitt abban, hogy a lábadozó betegek javára válik, ha nem üres falakat, hanem műtárgyakat szemlélhetnek felépülésük közben.
Szerzeményei művészettörténeti szempontból is figyelemre méltók, hiszen az 1945 után érlelődő európai látókörű modernizmus progresszív alkotói körébe vezetnek. Ez a tábor a világháborús traumákat túlélő, többszörösen kifosztott emberek közös identitásával sajátos arculatot hordozott.
Kiemelkedő alkotók kevéssé ismert munkái is feltűnnek, a tárlat értéke mégis a komplexitásában rejlik: a tudomány és a terápia sokrétűsége, a művészettel való találkozása és ezekkel párhuzamosan alakuló szellemi közösség kibontakozása.
A márciusban Balatonfüredre került műtárgyegyüttest, amelyet a Kiscelli Múzeum Fővárosi Képtára letétként őriz, meghosszabbított ideig, augusztus elejéig láthatják az érdeklődők.
Anna Margit csaknem tucatnyi munkáját találjuk a gyűjteményben, a művész negyvenen felül járt már, amikor szembesült a tuberkulózissal, betegségének folyamata több teremben tér vissza a két szinten rendezett kiállításon.
A földszinten a férje elvesztését feldolgozó magány sorozatának több darabja tűnik fel, az emeleti termekben már a felépülésének stációit kísérhetjük végig. A monokróm képeket idővel színgazdagra cseréli, a melankolikus alakok után játékosan választ témát, a homályos, élettelen arcok vagy halálsikolyba dermedt alakok a képzeletében bohócokká formálódnak.
Az emeleti szint a kiállítás veleje: gazdag fotó- és lexikai anyagával a XIX. század eleje óta dúló népbetegség, a tüdőbaj kezeléséről és a hazai Korányi-tüdőszanatórium történetéről ad átfogó képet. A tudomány fejlődésével pedig Levendel korszakalkotó lépéséhez jutunk: az alkoholbetegek sajátos kezelése kerül a figyelem középpontjába, amikor is a hatvanas években hosszú elhallgatás után a szenvedélybetegség az egészségpolitika fókuszába kerül.
A hetvenes években az alkoholisták sajátos lélektani mintázatait vizsgálta, majd önálló termet rendezett be alkoholista tébécéseknek, később önállóan foglalkozott a függőségben szenvedőkkel. Noha a kiállítás diszkréten kezeli az alkoholproblémákkal élő művészek kilétét, a fiatalon elhunyt Kondor Béla esetében pontos leírást kapunk az illuminált alkotó halálának körülményeiről.
A gyűjteményt Kondor Béla több remeke gazdagítja. A Levendel-gyűjteménybe került két rézkarc például Kondor látomásos képzeteit hordozza: a bukott angyalt, az áramló embertömegeket bemutató víziókat.
Dési Huber István az 1932-ben készült, Napszámos című képével szerepel a tárlaton, megtudjuk róla, hogy fiatalkora óta tüdőbaj gyötri, végül a budakeszi úti szanatóriumban éri a halál. Több munka került Bortnyik Sándortól, Korniss Dezsőtől a galéria falára, Bálint Endre művei pedig a tárlat visszatérő elemei.
A művész a Zöld madárt mint halálvíziót 1977-ben vetette vászonra, a kép mellé tűzött Polcz Alaine-sorok mint visszatérő álmot és a művész szüntelen halálfélelmét idézik vissza a kiállításon. Csoóri Sándor 1952-ben került a tüdőgyógyász osztályára, Levendel emlékirata szerint személyiségével, népmesei varázsával valósággal berobbant az életébe.
A holisztikus gyógyászat egyik hazai elöljárója az orvos-beteg kapcsolat nyomon követése mellett a kollekcióval egy mára szertefoszlott, de az ötvenes évektől a rendszerváltásig terjedő szellemi műhelyt is megidéz. A monori erdőben Kádárral szemben álló értelmiség 1985-ös találkozása az utolsó olyan értelmiségi együttlét volt, ahol a reformközgazdászok, népi írók, radikális reformerek, szamizdatozó ellenzékiek tanácskoztak.
A Monor szellemében fogant konzultációk Levendel indítványára szűk körben, az orvos Városmajor utcai lakásán folytatódtak, ahol mások mellett Csurka István, Csoóri Sándor, Litván György és Bojtár Endre is rendszeres vendég volt.
A füredi tárlat a művészet hátterében ezeknek a pillanatoknak megragadásában is egyedülállót rejteget és egy interdiszciplinárisan gondolkodó orvos portréját rajzolja meg; sokrétű tartalmával többször is visszahívja a látogatót.