Bevallom, évről évre egyre szkeptikusabban ugrok neki a Sziget Fesztiválnak, és általában már július elején kételkedve nézem a fellépők listáját. Egyáltalán, melyik előadót ismerem? Vajon idén is kirívóan sok lesz a holland? Megéri-e kivonszolni magam a Hajógyári-szigetre?
Idén ezek a kérdések még hangosabban csengtek a fejemben, miután a 26. Sziget Fesztivált a jobb lesz, mint valaha ígérettel harangozták be. Nekem a valaha körülbelül a kétezres évek elejét idézi, amikor nagyjából tényleg mindegy volt, hogy kikkel, miben és miért megyünk ki a Szigetre. Meg merem kockáztatni, hogy a zsebünkben lapuló pénzmennyiség sem számított.
Idén tehát vegyes érzésekkel, kissé nosztalgikusan szálltam fel a HÉV-re, hogy több mint tízévnyi szigetezés után is ismerkedjek a nagybetűs szórakozással. Sikerült! A Sziget Fesztivál mára teljesen adaptálta magát a modern korhoz, és hosszú évek óta most éreztem először, hogy nagyon is jól áll neki.
A fellépők névsorát talán kár is lenne firtatni, hiszen a szervezőknek gyakorlatilag minden évben sikerül sokszínű és nívós programmal kedveskedniük a zene szerelmeseinek. Az idei kínálat talán minden várakozást felülmúlt, és a baráti társaságban már hetekkel a fesztivál kezdete előtt ment az ügyeskedés, hogy ki melyik napokra vált jegyet.
Bár a nagyszínpad fellépőnévsora (a folk-rockot játszó Mumford and Sons vagy a köztudatba frissen berobbant, albán származású Dua Lipa) önmagában külön írást érdemelne, megéri inkább arról beszélni, hogy a koncerteken való őrjöngés mellett mennyi mindent lehet csinálni a Szigeten. Színház- és táncsátor, saját strand, könyvtár, utcai előadások és cirkuszi részleg gondoskodik arról, hogy sose unatkozzunk. Egy kedves barátom fogalmazta meg jól: „Hiába veszek ki egy hét szabadságot, a programok felén sem tudok ott lenni.”
Nekem az idei év nagy dobását egyértelműen a légi színház jelenti, a brit Wired Areal Theater művészei a levegőben lélegzetelállító effektekkel és trükkökkel mutatják meg, hogy hová is vezethet, ha nem vigyázunk megfelelően a bolygónkra. A környezettudatosság egyébként idén kiemelt szerepet kapott a Szigeten, és most először fordult elő, hogy rengeteg műanyag pohár helyett egyetlen repohárból, tonnányi szívószál nélkül fogyaszthattunk.
Egy olyan korban, amikor trendi zöldnek lenni, amúgy is előremutató fiatalok ezreit rábírni az óvatosságra. Ehhez a fesztivál idei arculata is nagyban hozzájárul: lépten-nyomon szellemes és humoros transzparensek emlékeztetnek a szívószál mellőzésére vagy a személyre szabott poharunk használatára. A kampány olyannyira működőképes, hogy egy idő után mi magunk figyelmeztetjük az ismerősöket a repohár használatára, és bizony elszégyelljük magunkat, ha koktélozás közben mégis rávetemednénk az elvétve található szívószálakra.
Ez mind a Love Revolution, azaz a szeretet forradalmának erejét mutatja, amely idén nem hiába lett a Sziget szlogenje. A világ minden pontjáról és a különböző kultúrkörökből származó emberek egyenlősége a fesztivál szervezőinek legfontosabb üzenete, amely olyannyira nem feledhető, hogy a Sziget minden négyzetméterén visszaköszön. Talán túlzónak is tűnhet ennyire az arcunkba nyomni a szeretetkampányt, elvégre egy olyan fesztiválon vagyunk, ahova több mint száz országból érkeztek az emberek. Másrészről nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy mennyire jól áll Budapestnek ez az augusztusi hét, amikor a fiatalok tényleg elfelejtik a világ bajait.