Ikonikus példája lett a kortárs dokumentarista fotóművészetnek Dana Lixenberg fotósorozata, nemcsak a témaválasztása miatt, de a képkészítési eljárás ritkasága okán is.
Huszonkét éven keresztül a művész nagy formátumú kamerával filmre fotózott, ami egy nagyon lassú folyamat: vászon alá bújva, harmonikakamera mögött állította be modelljeit, majd elállt a kamerától, és szembenézett velük. Ez az egyik oka, hogy képei hihetetlen intimitást sugallnak, a film pedig gazdag tónusvilággal, részletgazdagsággal adta vissza személyiségüket.
Izgalmas látni, hogy hiába múltak el évtizedek a munkafolyamat közben, hiába fejlődött ugrásszerűen a fotográfia, a képek kidolgozottsága mit sem változott. Akár a megállított idő, ami a negyed lakóinak behatárolt lehetőségeit szimbolizálja.
Az Imperial Courts 1993–2015 című sorozatával 2017-ben elnyerte a Deutsche Börse Fotográfiai Díjat
Fotó: Bach Máté
A negyvenes években több szociális lakónegyedet építettek Los Angeles déli környékén, amelyek idővel gettókká alakultak: kemény közegben, elszigetelve, a kitörés minimális perspektívájával élnek benne családok, csupán egy-egy példa van olyanokra, akiknek sikerült kijutni ebből a környezetből. Megbélyegzetten, a többi negyeddel való kapcsolattartás teljes hiányában élik mindennapjaikat.
Dana a konstruált képeivel egyfajta ellenhangot szeretett volna adni annak a sztereotip képnek, ami kialakult a bandákkal kapcsolatban. Miközben ő maga gyakorlatilag foglyává vált ennek a társadalmi csoportnak, az ott élők elfogadták, részévé vált az életüknek.
De hogyan került oda a fotós?
1992-ben Lixenberg egy holland folyóirat megbízásából utazott Los Angeles déli központjába, hogy dokumentálja a színes bőrű motoros, Rodney King brutális rendőri bántalmazását és az érintett fehér bőrű rendőrök sorozatos felmentése miatt kiéleződött helyzetet.
Felkereste azt a területet, ahol a több mint hatvan ember életét követelő zavargások zajlottak, így került kapcsolatba a Watts negyedében található Imperial Courts nevű szociális telep lakóival. Nem volt könnyű folyamat, amíg az ott élők megértették, hogy nem szenzációhajhász, megbélyegzést erősítő szándékkal megy közéjük a riporter, éppen ellenkezőleg: megértéssel közelít.
Dana Lixenberg munkásságára jellemző, hogy különleges szociális közegekre koncentrál, rendkívüli empátiával figyeli őket, és egészen közel tud menni hozzájuk. Az Imperial Courts 1993–2015 című sorozatával 2017-ben a rangos Deutsche Börse Fotográfiai Díjat, a világ egyik legjelentősebb fotóművészeti elismerését is elnyerte.
