A reformáció az igazi, maradandó értékekhez akart visszatérni a vallás és az élet minden területén, tehát a népművészetben is – mondta el Hafenscher Károly, a Reformáció-emlékbizottság miniszteri biztosa a kiállítás megnyitója előtti sajtótájékoztatón. Az emlékbizottság a Népművészeti Egyesületek Szövetségével közösen hirdette meg a népi kézműves pályázatot, amelyre összesen ötszáz alkotó és alkotóközösség nevezett a reformáció szellemiségét tükröző, az elmúlt tíz évben készült műveivel – tudtuk meg Pál Miklósnétól, az 59 Kárpát-medencei tagszervezetből álló és csaknem 4500 tagú szövetség elnökétől.
A pályázattal azt szerették volna elérni, hogy a kézművesmesterek megújítsák az egyházi szertartások tárgyainak és kellékeinek készletét. A kortárs kézművesség is van annyira jó, mint a száz évvel ezelőtti vagy a még régebbi, mégis kevés helyen láthatunk igazi kézművesalkotásokat, amelyeket nem szalagon gyártanak valahol Kínában. A tárlat tárgyai az otthonunkat is éppúgy díszíthetnék – erre Hafenscher Károly is utalt a beszédében, amikor elmondta, hogy a hétköznapi tárgyakban is megjelenik az, amiben hiszünk.
Fekete lelkészpalást, hímzett terítők, festett karzat- és mennyezettáblák, kerámiakorsók és reneszánsz pazarságú falitálak láthatók itt: cicomátlanok, nem hivalkodók, hagyományosan és egyszerűen szépek – méltók a reformáció szelleméhez.
A szervezők arra szeretnék buzdítani a mestereket, hogy a templomok, gyülekezeti termek, egyházi intézmények az élet nagy fordulóihoz kapcsolódó szertartások tárgyait, kellékeit a mai kor elvárásaihoz igazítsák – persze úgy, hogy felhasználják a protestáns egyházak jelképeit és hagyományait.
A szakmai zsűri kiválogatta a színvonalas tárgyakat, amelyeket országszerte hét kiállításon, Budapest után Debrecenben, Miskolcon, Zalaegerszegen, Székesfehérváron, Békéscsabán és Szekszárdon lehet megtekinteni. A körzeti tárlatok legszebb darabjait augusztusban mutatják be egy központi kiállításon a Mesterségek ünnepén, a budai Várban, amelynek idei fő témája a reformáció és a hímzés lesz.
Ament Éva bútorfestő, az augusztus közepéig látogatható tárlat felelőse elmondta: mintegy 60 alkotó jelentkezett, közülük 38 kézműves munkái láthatók a tárlat anyagában.