Sokat írtam már Csáth Gézáról (ebben az újságban is), de most még egyszer előveszem. Ennek két apropója van: az egyik, hogy a három kötetben közreadott naplófeljegyzései az utolsó kötethez érkeztek (korábban megjelent a gyermekkori naplókat tartalmazó Méla akkord: hínak lábat mosni, és a fiatalkori szexuális tobzódást, valamint a morfiummal való megismerkedés küzdelmes fázisait bemutató Úr volt rajtam a vágy című kötet), amelynek beszédes címe Sötét örvénybe süllyedek – Naplófeljegyzések és visszaemlékezések 1914–1919.
A másik pedig a következő idézet (a háborúba való beszállás előtörténetét felidéző Emlékirataim a nagy évről című fejezet nyitányaként): „Az 1913. esztendő szilveszterestéjét nagy tervezgetések között töltöttük el feleségemmel. Egy esztendő előtt még mint legényember cselekedtem ugyanezt.
Klinikai íróasztalom mellett kirakott jegyzeteim között készítettem el – sokéves szokásom szerint – az esztendő mérlegét. Éspedig a saját pszichológiai szisztémám alapelvei szerint – négy szempontból. Először az anyagi mérleget, amely a kiadásokról és bevételekről szólott.
Másodszor az egészség mérlegét – amely a testi állapot változásait, a betegségeket, a közérzés milyenségét vette számba. Harmadszor az erkölcsi mérleget; ebben a számadásban az erkölcsi eredmények kerültek vizsgálat alá. És negyedszer a szexuális mérleget, amely a nemi élet eseményeit, sikereit, gondjait, problémáit, azoknak elintézését vagy függőben maradását vette számba.”
Így év végén mindannyian készítünk ilyen számításokat, számbavételeket és mérlegeket. Jó esetben nem olyan aggályos és megrendítő pontossággal, mint Csáth Géza. Mert akkor még a morfiumról való leszokás küzdelmes nehézségeiről nem is beszéltünk. Amikor elhatároztatik, hogy éjféltől leszokás van, de éjfél után pár órával már muszáj használni valamennyi „mérget”, mert mindig történik egy váratlan esemény, amely ezt szükségessé teszi. (Ez is ismerős lehet sokunk számára, még ha nem is morfiummal, természetesen.)
A végtelen időben egy emberi számítások és tetszőlegesség szerint kiragadott pont körül való aggályos és fogadkozós sertepertélés irracionalitása nem új keletű dolog, és okos ember más kárán tanulva még inkább rájön, hogy mennyi értelme van az ilyesminek: ha le akarunk szokni valamiről, nem kell ahhoz megvárni szilveszter éjjelét, meg lehet csinálni például két perc múlva is, vagy éppen most.
Persze könnyen beszélek, gondolják most önök, és igazuk van – csak valamilyen rossz értelemben véve felszabadítóan hat rám az éppen befejezett Csáth-kötet olvasása.
Megrendítő és felszabadító érzések kavarognak bennem, vagyis inkább megrendült és felszabadult érzések.
Megrendült, mert egészen döbbenetes ebben a kötetben látni azt, ahogyan elhatalmasodik ezen a kitűnő koponyán minden olyan mánia, amelyek közül egy is elegendő ahhoz, hogy tönkretegyen egy életet: a szenvedélybetegség, a féltékenység, a gyanakvás, az összeesküvés-elméletek sokasága, a következtetéseknek a feleség gonosz szerepére való kihegyeződése (akit aztán meg is öl Csáth Géza).
És egészen döbbenetes – de ugyanakkor persze sajátja az elborult elmének – az, ahogyan ez a lényeglátó és okos, érzékeny ember képtelen reflektálni önmagára, képtelen meglátni magán azt, amit például a betegein könnyedén meglát.
És felszabadult is, természetesen, mert bármennyire mániákusnak és ijesztően depressziósnak vagy betegnek hiszi magát az ember, amikor alaposan elmélyül ezekben a naplóbejegyzésekben, kicsit – rossz lelkiismerettel! – meg is nyugszik.
Az ő aggályossága igen messze esik Csáthétól, aki például az időpontok jelölésében sem ismer tréfát: „1915. IX. 5-én D. U. VII.”, így a befényképezett naplóbejegyzés egyik lapjának felső felén az időpont, kicsit lejjebb, ugyanazon a lapon pedig: „1915. IX. 5. D. U. VII. 2 p.”, tehát két perc múlva, amikor papírra vetette az újabb bejegyzést. Miben hitt? Miért lehetett ez olyan fontos neki? Talán segítségnek tűnt, az ellenállás eszközének a sötét örvénybe süllyedés ellen? (Én amúgy erre gyanakszom a leginkább.)
Mindenesetre érdemes óvatosan kezelni a szilveszteri fogadalmakat, listázásokat és elhatározásokat: lehet, hogy csupán az egyelőre még csak érzett, fenyegető jövőkép elleni küzdelem jele vagy pótléka.
Csáth Géza: Sötét örvénybe süllyedek – Naplófeljegyzések és visszaemlékezések 1914–1919. Magvető Kiadó, Budapest, 2017.