Nagy nap volt 165 évvel ezelőtt 1851. szeptember 18-a, ugyanis ezen a napon alapította meg a The New York Times nevű lapot az újságíró és politikus Henry Jarvis Raymond (a Nemzeti Republikánus Bizottság második elnöke) és George Jones korábbi bankár. (A nyilvánvaló párhuzam biztosan eszükbe jut önöknek is, de azért ideírom: nálunk éppen 1851-ben indult el az abszolutista önkénynek az az időszaka, amelyet Alexander Bach osztrák belügyminiszterről Bach-korszaknak szokás nevezni – jóllehet az igazi felelőse az időszaknak Johann Kempen báró volt, aki a csendőrséget és az igazságszolgáltatást vezette.)
A lap eredeti neve New-York Daily Times volt, ám röpke 165 év alatt oda jutottunk, hogy ha valaki kimondja: a Times, mindenki, de szinte kivétel nélkül mindenki tudja, hogy erre a lapra gondol. Hogy ez a lap az újságírás egyik nagy bástyája, amely nem gyakran rendült meg története során. Ára eredetileg egy cent volt (mai árfolyamon ez 28 centnek felel meg – mindig lenyűgöz az amerikai pénz értékállósága), amellyel a bemutató szám a lap körül terjedő spekulációkat volt hivatott eloszlatni.
Idézzünk az első számból: „Konzervatívaknak kell lennünk minden olyan esetben, amikor a konzervativizmus a közjót szolgálja, és radikálisok leszünk mindenben, ami szerintünk radikális hozzáállást és reformot kíván. Nem hiszünk abban, hogy a társadalomban valami vagy helyes, vagy helytelen – arra törekszünk, hogy ami jó, azt megtartsuk és fejlesszük, ami gonosz, azt kiirtsuk vagy megreformáljuk.” Ez, kérem, egy teljesen korrekt hitvallásnak tűnik, és a sajtószabadság egyik zászlóshajójaként is aposztrofálható lap, amennyire tudni lehet, tartotta is hozzá magát.
A lap politikai elkötelezettsége változó volt, hiszen politikai beszámolóik közreadásával a befolyásuk is egyre nőtt. Az 1880-as években felhagyott a republikánus jelöltek támogatásával, és politikailag függetlennek nyilvánította magát, de 1884-ben mégis támogatta a demokrata Grover Clevelandet elnöki kampánya során. 1897-ben meglett az új szlogenje is: „Minden hír, ami megjelenésre érdemes”, ami megint csak a színes képek közlésétől ódzkodó, éppen ezért „Szürke Hölgy”-nek is nevezett lap értékét emelte és mutatta meg: igyekezett nem túlzásokat és értéktelen híreket közölni.
Érdekesség még, hogy a keresztrejtvény- és a divatrovat 1942-től lett része a lapnak, és hogy 1946-ban megkezdte a nemzetközi terjeszkedést. Tartalmilag három nagy részre bontható: az első rész a híreket tartalmazza, a második a (belső és külső) véleményeknek biztosít publicitást, a harmadik pedig a művészetek, kultúra, gasztronómia és egyebek témakörében nyújt olvasnivalót. (Elképesztő súlya van egy-egy, a lapban megjelent ajánlónak mondjuk egy könyv vagy film esetében: ezek, szemben a például nálunk honos hagyománnyal, szerencsésen nélkülözik az elméleti tudás cirkuszi mutatványhoz illő fitogtatását, és inkább a műre, az értékeire, esetleg hibáira koncentrálnak; nem a szerző okosságát mutatják meg, hanem a művet, mindezt közérthető nyelven és élvezhető formában.)
A lap igen nehezen és lassan változott (az első színes címlapot például 1997. október 16-án adták ki), és ritkán még botrányok is fűződtek a nevéhez, de túlzás nélkül állítható, hogy igen komoly, megbízható hír- és véleményforrás immár 165 esztendeje, amelyre nyugodtan rábízhatja magát az Amerika és a világ ügyei iránt érdeklődő külföldi olvasó is.