Különleges helyszínen különleges kiállítás: a Budapest XII. kerületében megbúvó Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpontban látható a Hőseink a nagy háborúban – front és hátország, 1918–2018 címmel összeállított tárlat Prutkay Péter Munkácsy- és Mednyánszky-díjas képzőművész dobozmunkáiból, Döbrentei Kornél és Kiss Benedek verseivel, W.-Nemessuri Zoltán narratíváival, Pásztor Gyöngyi tervezőgrafikus tipográfiáival, Veszely Ferenc festő-grafikusművész tervei alapján.
Ahogyan az W.-Nemessuri Zoltán köszöntőbeszédéből is kiderült, az együttműködő művészeket a családi érintettség is összeköti – mindegyiküknek szolgált valamelyik felmenője az első világháborúban, így mind kötelességüknek érzik az egyszerre történelmi és személyes tragédia közös emlékezetünkben tartását, valóságának művészi eszközökkel való sűrítését és minél intenzívebb láttatását.
De mit is látunk? Lapunkban már volt alkalmam Prutkay Péter munkásságát méltatni, de ismételjük át a tudottakat a hazai kortárs képzőművészet titkait esetleg nem régóta fürkészők kedvéért.
Az összetéveszthetetlen stílusú művész műfaja, a dobozkép saját találmány, valahol az assemblage, a tárgyapplikáció és a dioráma határvidékein mozog, vad, szürreális képzettársításokkal, ám mindenki számára érthető és befogadható, tiszta vezérgondolatokkal.
Idézzük ismét W.-Nemessurit: „A tárlat anyagán Péter […] öt éven át dolgozott. Jóval tovább tartott, míg összegyűjtötte azokat az első világháborús tárgyakat, megsárgult fotókat, eredeti képkereteket és hadifogolymunkákat, amelyek a nagy háború idején születtek.” Ezt ne úgy képzeljük el, hogy egy-egy – többségében – dísztárgy áll egy kompozíció középpontjában, hanem mindenféle apróságok megszámlálhatatlan sokaságából áll össze a történet.
Prutkay Péter a dobozképeihez első világháborús tárgyakat, fotókat, eredeti képkereteket és hadifogolymunkákat gyűjtött össze
Fotós: Bach Máté
A művész gyűjtő is: otthona felérhet a Hadtörténeti Intézet és Múzeummal.
Egyszerre hallatlanul izgalmas, posztmodern kísérlet és szívfájdítóan gyönyörű, tragikus megemelése a valóságnak az a mód, ahogy Prutkay az egyházművészet, a polgárság vagy épp a paraszti kultúra „tisztaszobai” giccseit és nippjeit egy mikrouniverzumba rendezi a tömegtermelés torz alakjaival, a fröccsöntött műanyag játékfigurákkal, illetve a „frontszuvenírekkel” – mind ismerjük ezeket a nagyszülők, dédszülők padlásáról vagy vitrinjeiből előkerülő virágvázákat, hamutartókat, egyéb emléktárgyakat, amelyeket a puskától az ágyúig mindenféle kaliberű gyilkos szerszám lövedékeiből applikáltak ügyesebb kezű honvédek, hogy két életveszély között (vagy épp fogságban) is csináljanak valamit, és ne bolonduljanak meg végképp.
Sokkoló erejű munkák ezek, különösen ha vesszük a fáradságot, és elképzeljük, micsoda körülmények között barkácsolta mondjuk az asztali feszületet a döglött töltényekből az ismeretlen művész. Prutkay értelmez, metaforizál és összegez: Frontkarácsony című munkájában vérző szívű Jézus árasztja szeretetét a vasúti viadukton mintegy tornasorba állított, havas fenyőkre – a középső fenyő alatt, két ágyú közt levelet olvasó, aprócska, magányos honvéd makettfigurája.
Más világ a Lőtt seb (1956–2006) című, a többi mű tobzódásához, sűrűségéhez képest minimalista kompozíció: egy töltényhüvely alja (a pici korong a típusjelzésekkel) egy olvadt fémfröccsenésben. Örökkévalóságba dermedt, vérző seb.
Összefoglalásért forduljunk megint W.-Nemessurihoz: „Ez a kiállítás a nagy háború művészi átlényegítését szolgálja. Képekkel, versekkel, elemzőszöveggel, tipográfiával és magával a kiállítástervvel. Mondhatni: a küzdelem apoteózisa.” Mindenkinek ajánlott.
A kiállítás ingyenesen megtekinthető április 29-ig.
