A házi videók nagy „felfedezője”, Forgács Péter videoművész, álló- és mozgóképkészítő régóta foglalkozik a családi felvételek dokumentumfilmbe ágyazásával. Legismertebb munkája, a Privát Magyarország sorozat újfajta, addig nem látott fénytörésben ábrázolja az 1930-as, 1940-es és 1950-es éveket amatőr felvételek alapján, ahol a hétköznapi jelenetek képeibe mintegy betörnek a történelem mindent felforgató traumái. Hasonló módszerrel élt a Festői korszakok című munka elkészítésénél is. Noha a film központi szereplője Gánóczy Mária filmes, festőművész, az ő elbeszélésein keresztül egy kétszáz éves művészdinasztia története is kirajzolódik, gazdag házi filmanyaga révén pedig izgalmas lenyomata az ötvenes évektől a hetvenes évekig terjedő időszaknak, amikor még kuriózumszámba ment az otthoni filmkészítés.
Gánóczy Mária elbeszélésein keresztül kirajzolódik egy kétszáz éves művészdinasztia története
A magánélet intimitása a nyilvános szereplésekkel ötvöződik Forgács filmjében, és egyik legizgalmasabb vonása, hogy miközben beenged a nagycsaládos élet melegébe, a festészeten és a dokumentált képeken keresztül a közép-európai létet is felvázolja. Gánóczy Mária kamerája ugyanis változatos helyeken járt: a kiállítóterek és a legendás zsennyei alkotótelep mellett elvezetett Komlóra, az épülő iparvárosba, bekukkantott a cigány telep nyomornegyedébe az ötvenes években, amelyet aligha láthatunk máshol a szóban forgó időszakból származó felvételeken. A narrációt pedig – a véletlenszerűség eszközét használva – a művésznő adja, miközben hosszú idő után újranézi több évtized felvett dokumentumait. Férjével, egyben alkotótársával, Breznay Józseffel kilenc gyermeket neveltek fel, s közben a magyar művészeti élet elismert alkotói voltak, Gánóczy munkái az ötvenes évek végén már Párizsban is megjelentek. A családtörténeten alapuló, sajátosan válogatott képgalériában Perneczky Géza művészettörténész lényegi kommentárjai kísérik a nézőt, szavai különböző korszakok és festészeti elméletek irányába mutatnak.
A képalkotás himnuszának is nevezhetnénk a több mint kétórás filmet, ha nem volna megannyi más oldalról is megközelíthető és érvényes dokumentum. A megsárgult antik képek és festmények ad hoc elővett kavalkádja szinte egymásba olvad, a fotó Forgách felvételein, akár festményként is értelmezhető, a mozgókép pedig észrevétlenül válik állóképpé. A dédszülőkig felmenő, festőművésznőkkel teli családi saga Tandori Dezső Egy vers vágóasztala című munkájára rímel, a költemény Ottlik Gézától kölcsönzött sorai aláfestésül szolgálnak egyes jelenetekhez: „Ha Giocondáról, vagy teszem azt, / Tizian Kesztyűs férfijéről, / ránk maradhatott volna egy, / skatulyára való amatőr fénykép, / vagy a hangjuk magnetofonszalagon vagy / egyenesen néhány tekercsnyi / szines hangosfilm felvétel… bizonyára / volna némi érdekessége annak is, / hogy levetíthetünk egy-két ilyen / töredékes, a modellek valóságos / életéből vaktában megőrzött kockát.”
