A mohácsi csata pontos helyszínéről rengeteg elmélet született, ahogy arról is, hogy pontosan hol álltak a hadseregek. Mohács-Majs térségét már 2009 óta kutatja a területileg illetékes Janus Pannonius Múzeum, ugyanis Brodarics István királyi kancellár leírása alapján – aki maga is részt vett a csatában – a síkság felett egy kisebb, domboldalon lévő falu volt, ahol a janicsárok gyülekeztek.
Ennek a falunak a nyomvonalát fedezték fel légi-régészeti módszerekkel, majd fémkeresőkkel is elkezdték bejárni a területét. A régészek szerint a hagyományos kutatóárkos módszer nem alkalmas egy többhektáros csatahely esetén.
Részlet Than Mór A mohácsi csata című festményéből
Fotó: Wikipédia
– A háború szemetét keressük – mondta Négyesi Lajos alezredes, hadtörténész, aki már 1991 óta kutatja a csatateret. Ő akkor egy katonai feladat miatt ment le Baranya megyébe, és – abban a korban még eléggé szokatlan módon – akkor kezdte el fémkeresővel bejárni a feltételezett mohácsi csatateret.
– Ami igazán értékes, azt általában a csata után összegyűjtik a zsákmányolók, a puskagolyókat, ólomlövedékeket, a nyílhegyeket vagy a törött kardpengéket viszont nem szedik össze, ezek ott maradnak a csatatéren.
A csatában nagy mennyiségű fémanyag szóródik szét, de az évszázadok folyamán ezek a felszíntől csak 15-20 centiméter mélységre süllyednek, ezért könnyen megtalálhatók – mondta Négyesi Lajos, aki szerint a csata napján, 1526. augusztus 29-én egyik fél sem akart megütközni, de a sors mégis úgy hozta.
– A nagyjából 24 ezer fős magyar sereg ellen a megerősített ruméliai hadtestet vetették be, amely a maga százötven ágyújával meg ötezer puskásával komoly ellensúlyt jelentett.
A szultán nem akarta az egész seregét bevetni Mohácsnál, és a török oldalról is voltak rossz döntések, mint ahogy magyar oldalon is. A hadtörténetírás úgy tartotta, hogy a magyar fél csak egy kétségbeesett lovasrohamot kísérelt meg, pedig nem erről volt szó.
A magyarok védekezésre rendezkedtek be, de Tomori Pál a felderítési adatok hiánya miatt rosszul értelmezte a török hadmozdulatokat, és azt gondolta, hogy 29-én még nincs előtte az egész török sereg – pedig mindössze 2-3 kilométernyire voltak –, azért vállalkozott lovasrohamra.
Az, hogy végül a Földvár nevű falunál ütköztek meg, ad hoc döntések következménye volt. A török sereget úgy érte a támadás, hogy nem is volt velük Ibrahim pasa, a hadtest vezére – fejtette ki a hadtörténész.
A fegyvermaradványokat Haramza Márk, a Janus Pannonius Múzeum (JPM) fegyvertörténésze azonosítja, aki kérdésünkre elmondta, hogy vannak olyan hadi leletek – például páncélgyanús lemeztöredékek, sarkantyúk –, amelyek a XVI. századból származhatnak.
– Az, hogy ilyen tárgyakat gyűjtünk és régészeti jeleket vizsgálunk, a legbiztosabb módja annak, hogy lokalizáljuk a csatát. Sok olyan tárgyat találtunk, amit forma szerint már a népvándorlás kora óta használtak, de vannak kifejezetten késő középkori tárgyaink is: késvégek, tipikus páncéltörő számszeríjhegyek vagy olyan kaliberű lövedékek, amelyek leginkább erre a korszakra jellemzők.
A XVI. század elejére hirtelen erősödött meg a a kézilőfegyver használata, és noha a törökök minőségileg nem voltak előrébb, de létszámfölényük önmagában is döntő momentuma volt a csatának – magyarázta Haramza Márk.
Bertók Gábor, a JPM régésze, a kutatás egyik koordinátora azt vizsgálja, hogy az előkerült leletek és az írott források összevetésével hogyan lehetne rekonstruálni az 1526-os ütközetet. A régész szerint ma már nagyjából behatárolható az a négy négyzetkilométeres terület, ahol a csata zajlott. Ezt a területet 2016 óta önkéntes fémkeresőkkel kutatják.
A mostani keresésen főleg a terület széleit fésülték át, ahol ugyan ritkább volt a leletszórás, de így is 7-800 tárgyra akadtak. A falunyomon pedig több olyan leletet találtak, ami megerősíti a feltételezésüket, például két Szulejmán-aranypénzt és egy elrejtett mezőgazdasági leletegyüttest – ekevasat, csoroszlyaláncot –, amit valószínű, hogy az ellenség elől ástak a földbe.
– 2009 óta járunk ki erre a területre, akkor egy falunyomot kezdtünk el kutatni, Brodarics István királyi kancellár ugyanis említ néhány földrajzi vonatkozású információt. Abból indultunk ki, hogy ha ezt a falunyomot azonosítani tudjuk, akkor a csata rekonstrukciójában is előre tudunk lépni.
Sok hadtörténész, történész próbált már rekonstrukciókat készíteni a csatáról, de ezek elsősorban írott forrásokon és térképeken alapultak. Csakhogy ehhez több kell.
A felszíni leletgyűjtés alapján pedig kiderült, hogy a XVI. század elején Földvár egy működő falu volt, légi felvételek alapján az alaprajzát és a fekvését is sikerült tisztázni. Ez a dombsorról leereszkedő falu pontosan beleillik a földrajzi leírásokba, tehát sok köze lehetett a csatához – mondta el a régész.
