Nagyon fura érzés újraolvasni Roald Dahl könyveit. Folyton az a benyomásom van, hogy valami nagyon nagy baja volt a bácsinak az idős hölgyekkel, különös tekintettel a boszorkányokra, valamint hogy előszeretettel ijesztett halálra kisgyerekeket. Persze, persze, meg is nevettet meg minden, de csak azt követően, hogy hideglelősre ijeszti a vidám borító alapján a könyveit kézbe vevő kölyköket – már ha azok még egyáltalán tovább merik olvasni az adott könyvet.
A 2017-ben változatlan utánnyomásban megjelentetett Georgie és a csodaszérum című kötettel kapcsolatban a „változatlan utánnyomás” szószerkezet sokat elmond a szerző népszerűségéről. A sztori profi, kerek, a fordítás pedig egyenesen lenyűgöző, a jeles műfordító (egyik kedvencem!), Borbás Mária munkája.
Minden egyben van tehát, de amikor a Georgie gyerek elkezd beszélgetni az undok, kiállhatatlan és félelmetes nagymamájával, akinek az a kedvenc szórakozása, hogy halálra rémíti a kisunokáját, és ilyen részekig jutunk el: „– Tudjuk, hogyan pottyantsuk le az ujjaidról a körmöket, és növesszünk fogat a helyükbe! Georgie-t elfogta a reszketés. A Nagyi arca volt a legijesztőbb, az a dermesztő vigyor, az az egyet sem pislogó, mereven világító szempár…”, hát akkor minden tisztességes nyolcéves, akinek az ingerküszöbe nem került elég magasra mondjuk az ostoba Scooby Doo-rajzfilmek nézése folytán, sírva hagyja abba az olvasást.
És nem jut el a könyv jó és vicces részéig sem. De hát azért van az apja, hogy elolvassa, majd elmesélje neki.
Ugyanis ez a Georgie gyerek megelégeli a nagymamai terrort, és a háztartásban fellelhető mindenféléből (de tényleg mindenféléből: „Nem fog azon töprengeni, hogy vajon belekeverjen-e egy kis ezt vagy egy kis azt. Mi sem egyszerűbb: belekever MINDENT, amit csak talál. Nem fog ő habozni, hímezni-hámozni, töprengeni, tétovázni, hogy vajon ez jó lesz-e, vagy inkább az – vagy talán mégis amaz döntené le a lábáról az öreglányt. Egy a szabály: amit csak lát, ha folyékony, ha szilárd, ha por alakú, szemcsés vagy darabos – bele vele!”) kotyvaszt neki valamit, amit miután megitat a nagyival… érdekes dolgok történnek, de lényeg, hogy a nagyi hatalmasra megnő.
Az anyósával szemben a szokásos vői ellenszenvet tápláló, éppen hazaérkező Georgie papa (aki amúgy „aprócska ember volt, karikalábú, nagyfejű. Szerette ugyan Georgie fiát, de nem volt könnyű a természete, a legcsekélyebb semmiség is felhergelte, kihozta a sodrából.”) meglátja az üzleti lehetőséget a történtekben, és azonmód felpumpálja a háztáji állatokat is, majd kapkodva és sietve próbálja Georgie-val újra előállíttatni a csodaszérumot.
Sajnos azonban a gyerkőc nem emlékszik pontosan, mi mindent kevert össze első alkalommal, így az újabb meg újabb főzetek hatása mindig más lesz: a kettes számú csodaszérumtól csak a lába nő az állatoknak, a hármas számútól csak a nyaka, a négyestől összetöpörödnek – szerencsére ebből iszik a gonosz nagyi is, és végre jól eltűnik mindenki szeme elől. Szép, könnyed, családbarát befejezés.
Roald Dahl: Georgie és a csodaszérum. Fordította: Borbás Mária. Scolar Kiadó, Budapest, 2017.