Pákozdy Ferenc (1904–1970) költő, újságíró, műfordító Fekete könyv című verseskötetét mutatták be kedden a Petőfi Irodalmi Múzeumban. A Vásárhelyi Pákozdy Ferenc néven megjelent kötet egy igen sajátos életműre irányítja a figyelmet. Az eredetileg egy orosz nyelvű határidőnaplóba írt harmincnyolc vers évtizedekig pihent a költő által lezárva, a testvérénél elrejtve. Ez jelent meg most új köntösben, a költő életrajzával kiegészülve a Déri Múzeum kiadásában, Lakner Lajos szerkesztésében, Süli-Zakar Szabolcs illusztrációival. A könyvről és a méltánytalanul kevesek által ismert költő életéről Diószegi Szabó Pál költő és Lakner Lajos irodalomtörténész beszélgetett.
Pákozdy Ferenc orvosnak és jogásznak tanult, több nyelven beszélt. Nem volt egy tipikus önreklámozó költő, az alkotás öröméért írta verseit. Öntörvényűsége miatt nem találta a helyét a húszas-harmincas évek társadalmában, ahogy az ötvenes évek államszocialista hamis világában sem. Életében három verseskötete jelent meg, a Tisza sirálya (1927), a Förgetegben (1943) és az Esthajnal (1968), amelyeknek közös jellemzője és megkülönböztető ismérve a bámulatos nyelvi sokszínűség és a tájnyelv használata.
Diószegi Szabó Pál szerint életműve csúcsát mégis a Fekete könyv versei jelentik, amelyeket az 1956-os forradalom ihletett. Pákozdy Ferenc a forradalom idején a Debreceni Egyetem könyvtárosa volt, ahol magával ragadták a szabadságharc eszményei. Miután a városházán működő rádióstúdióban felolvasta a ’48 óta című költeményét, november 4-én fogdába került, ahol a kor költői lenyomataként jegyezte le a giccstől és fellengzősségtől mentes verseit.