A Gróf Széchenyi Család Alapítvány és a Stádium társadalmi és kulturális hírlap a múlt pénteken együttműködési megállapodást írt alá – tudtuk meg Fazekas Istvántól, a Stádium főszerkesztőjétől. Mind a Széchenyi család tagjai, mind pedig a Stádium szerkesztői fontosnak tartják, hogy a magyar ifjúság egésze a nemzeti értékeinkről való keresztény gondolkodás jegyében a tudós- és művészvilág felől is érvényes megszólításokat kapjon.
Az együttműködés elsősorban az ezzel kapcsolatos feladatok elvégzését célozza meg, ennek keretében a jövőben több olyan kulturális eseményt is szerveznek, amelynek minden magyar fiatal a részese lehet. Ebben a közös munkában máris több egyetem és középiskola a partnerüknek mondható. Ennek a megszólításnak a része az is, hogy közösen megalapították a Stádium-díjat, amelynek odaítéléséről a Kárpát-medencei magyar középiskolák diáksága szavazhat majd.
A Széchenyi Istvánt ábrázoló bronz-plakettet (és pénzjutalmat) minden évben egy magyar közéleti személy, egy magyar tudós és egy magyar alkotóművész kaphatja meg. A diákok minden évben március 15-ig jelölhetik azokat, akiket a díjra méltónak tartanak. Ezt követően egyfajta kulturális kampány keretében kell népszerűsíteniük a jelölteket.
A szavazásra minden év szeptember 21-én (Széchenyi István születésnapján) kerül sor, a díjat mindig október 23-án adja majd át a Széchenyi család képviselője. Az együttműködő felek abban is megegyeztek, hogy a Stádium társadalmi és kulturális hírlap magyar ifjúsággal kapcsolatos tematikus számainak tartalmát a jövőben közösen alakítják ki.