Mindig izgalmas kérdéseket vet fel, mit tudunk kezdeni közelmúltunk „hősi halottainak” életművével, pláne ha az életmű nem alkot koherens, zárt egészet. Nem utolsósorban azért, mert az annak megalkotásában részesek nagyja még köztünk van, és szerencsére aktívan dolgozik, elég csak Bereményi Gézát említeni, aki most jelenteti meg az elmúlt negyven év verseit, dalszövegeit tartalmazó kötetét.
Ha az ember csak úgy spontán hangulati nekibuzdulásból, életérzésből, honfibúból/honderűből leül Cseh Tamás-dalokat hallgatni – ó, azok a recsegő bakelitek! –, könnyen támadhat az a felületes benyomása, hogy ezen előadó esetében az emlékezésnek egyetlen hiteles formája lehetséges, mégpedig a tábortűz mellett, szűk baráti körben történő gitározás-dudorászás. A kőbányai Kőrösi Csoma Sándor Művelődési Ház kezdeményezésének eredményei jócskán árnyalják ezt a képet. Rávilágítanak ugyanis arra, hogy Cseh Tamás – és alkotótársai – nemcsak dalokat teremtett, hanem sajátos színpadi produkciókat, színműveket, verbális performanszokat, történetfüzéreket is. Ha a Frontátvonulást vagy folytatását, a kevésbé emlegetett Nyugati pályaudvart ma próbálná valahol előadni az ifjú Cseh Tamás, a stand up comedy vagy a slam poetry környékére utasítanák, ahol valószínűleg teljes értetlenség övezné működését, hiszen sem utalásait, sem finom humorát nem értenék.
Nagyon fontos tehát, hogy az életmű továbbgondolása, a vele való párbeszéd ne csak zenei, hanem összművészeti szinten történjen, a művekre teátrális aspektusból is reflektáljon. Ez az aspektus pedig a kőbányai gála esetében biztosítva volt, hisz a zsűri tagjai között olyan neveket találunk, mint Bérczes László dramaturg-rendező vagy Bozsik Yvette koreográfus-táncművész.
A tánc kategória első helyezettje Scharek Nóra és Szabó Barbara Egyik részem koreográfiája lett A jobbik részem című dal ihletésére, a képzőművészeti kategória győztese Arató Eszter, dal kategóriában pedig az Akusztik Art aratta a legnagyobb sikert. Díjaztak videoanimációt, és látható volt a már említett Frontátvonulás előadása is a gálaesten.
Pontosan erre van szükségünk Cseh Tamás életművével kapcsolatban: játékra. Hogy „játsszuk azt, hogy játszunk megint…”