Varga Sándor 1962. április 28-án született, felsőfokú végzettségét az Eszterházy Károly Főiskola rajz-földrajz, kommunikáció szakán szerezte. Hivatását Szolnokon kezdte a Magyar Rádió stúdiójában, mint szerkesztő-műsorvezető. 1995-től a Magyar Rádió Krónika című műsorának szerkesztő-műsorvezetőjeként tájékoztatta a hallgatókat a legfrissebb történésekről.
– Szakmai oldalról példaképemnek is tekintettem meg tekintem, mert azt a fajta alaposságot, amit megkövetelt, nemcsak másoktól, hanem magától is, azt nagyon kiemelendőnek gondolom, meg követendőnek is.
Hírérzékeny volt, gyorsan tudott dönteni. Alapvetően szerkesztőként dolgozott, tehát ő adta a ki a feladatot, de ezekben a döntésekben szerintem tévedhetetlen volt. Mindig ráérzett, hogy mi lehet a fontos, amire majd felfigyelnek a hallgatók – emlékezett meg munkatársáról Marosi Antal, aki évekig dolgozott együtt Varga Sándorral.
Varga Sándor munkáját több díjjal is elismerték. A rádiós műsorvezető, szerkesztő 2006-ban nívódíjat kapott, majd 2013-ban a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét vehette át a magyar
kultúrában végzett munkájáért.
A rádiózás mellett, a tehetséggondozás és a vers volt a szívügye. Eredetileg színésznek készült, és bár az újságírást választotta hivatásának, soha sem szakadt el az előadóművészettől. Ötletgazdája és főszervezője volt a Székelyföldi Verstáboroknak, ahova a Kárpát-medence minden pontjáról toborozta a fiatalokat. Arról, hogy mi is hívta életre a verstábort tavaly nyáron a következőképpen mesélt:
– Nagyon sok versmondó verseny van, én magam is nagyon sokban vettem részt zsűrtagként. És azt tapasztaltam, hogy nincs utógondozás. Megvolt a verseny, hazamegy a fiatal, a család örül, 2 napig még beszélnek róla majd ennyi. És a Fehérvári Versünnep után fogalmazódott meg, hogy a tehetséget gondozzuk. Ma azt mondom az ötödik verstáborban, hogy igazolódott – több gyerek van verstáboros, aki színész lett. Több olyan van, aki színésznek készült, de a tábor hatására, a színészek meggyőző erejének köszönhetően azt mondta, nem, nem ez az ő világa, neki más világ kell, de amit megszerzett, azt tudja gyarapítani, hasznosítani máshol.
Varga Sándorral a Székesfehérvári Versünnepen, a zsűri tagjaként találkozott először Kubik Anna, aki a kezdetektől a Székelyföldi verstábor szakmai vezetője. A Kossuth-díjas színművész így emlékezett az első találkozásra
és a közös munkára:
– Már akkor is hihetetlennek tűnt az energiája, az inspirációja, ő ugyanis mindenkit lelkesített és egyszerűen nem ismert lehetetlent. És ő álmodta meg ezt a fantasztikus tábort és mint ilyet csak csodálni meg bámulni tudtam végestelen végig, hiszen az elmúlt tábort már úgy csináltuk végig, hogy tudtuk, hogy nagyon nagyon beteg, de ennek ellenére elképesztő lendülettel dolgozott, sőt humorral és egy elképesztő közösség építő ember, aki folyamatosan csak másokkal törődött.
A verstáboroknak otthont adó Csíkcsomortán 2014-ben díszpolgárává avatta. A település polgármestere Ferencz Sándor szerint neki köszönhető, hogy a kis erdélyi faluban egy helyen elfér az egész
Kárpát-medence. Azt mondja: egy igazi lelki barátot veszített el.
– Nagyon régen mondom, hogy az életben nincsenek véletlenek. Hogy nekünk találkoznunk kellett célja volt a gondviselésnek. Az elképzeléseinket, ötleteinket nagyon megtudtuk beszélni és, hogy meg tudtuk valósítani az az egyhúron pendülés. Leginkább a kitartás, amit a fejébe vett azt nem hagyta, az állóvizet azt mindig megmozgatta. Ötlet ötlet hátán született és ez zömében meg is valósult. És nagyon sok ötlet még papíron van, amit hátrahagyott, amiknek még meg kell valósulnia és tovább kell mennie – emlékezett barátjáról Ferencz Sándor.
Tövises az út a csillagokig – ez volt a tavalyi verstábor mottója, ami többet is jelentett a résztvevőknek – mondta Kubik Anna, majd elmesélte a következőt – Ez egy ötlete volt, hogy mindig írjunk ki egy nagyon szép mottót, ami szerintem meg is marad a fiatalokban, és viszünk el egy mondatot magunkkal. És ez az ő tövises útja félév alatt azt hiszem, hogy meg is épült, végig is ment rajta és nem kívánhatunk mást neki, mint hogy könnyű legyen az útja a Jóistenhez, mi pedig gyászoljuk őt és igyekszünk az ő szellemi végrendeletét teljesíteni.