Bodza Klára Eötvös József díjas énekművész, tanár legutóbbi, egy évvel ezelőtt megjelent, Ó, áldott Szűzanya című lemezét nem titkoltan pályája, életműve lezárásának, összegzésének szánta. December 12-én egy rendhagyó karácsonyi koncert keretében mutatja be az albumot a Párbeszéd Házában. Erről az utolsónak szánt nagyobb fellépéséről, valamint több, mint negyven éves, sikerekben és eredményekben gazdag pályájáról beszélgettünk vele.
Hosszú pályája során elsősorban népdalénekesként tevékenykedett, de néhai férje, Czidra László oldalán régi-zenével is foglalkozott, illetve több helyen tanított, és egy népzenei oktatási program is fűződik a nevéhez. Ennek a rendkívül sokszínű, tartalmas pályának mely fontosabb mozzanatait szerette volna mindenképp szerepeltetni a lemezen?
Hetven éves kor fölött az embert általában egy olyan életszakaszhoz érkezik, amikor elkezd kicsit befelé tekinteni, és szeretné összegezni addigi életét. Nálam is ez történt, ezért ezen a lemezen nemcsak színtiszta népzene szerepel, hanem régi-zenei pályafutásom egy-egy darabja is. Ezek közül kiemelném az Ómagyar Mária siralom egy igen különleges változatát, melynek feldolgozását férjemmel, Czidra Lászlóval közösen készítettük el, és végigkísérte régi-zenei pályafutásomat. A népdalokon kívül magyar zenei emlékek is szerepelnek az albumon, valamint archaikus imádságok, istenes versek is Dunai Tamás beleérző előadásában. Ezek a válogatott szövegek átszövik és gazdagítják a zenei anyagot. Az album gerincét azonban a két nagy ünnep, a karácsony és a húsvét misztériumának legszebb népi énekei adják. Úgy éreztem, ezzel tudom legjobban összefoglalni a népzene szépségét, és ez összegzi a legjobban eddigi pályafutásomat.
Pályája során az előadóművészi tevékenység mellett nagy szerepet vállalt a magyar paraszti kultúra hagyományainak népszerűsítésében Magyarországon és külföldön egyaránt. Hogyan látja, miben rejlik a magyar népzene különlegessége?
Rengeteg népzenei fesztiválon jártam fellépőként Magyarországon és külföldön egyaránt. Ezeken az eseményeken gesztus értékű volt, hogy mindig megszólaltattam eredeti nyelven az adott ország népdalkincsének egyik szép, népszerű énekét, és ez mindig nagy tetszést aratott. Ezeken az alkalmakon azt vettem észre, hogy a magyar népdalhoz nem kell tolmács. Mindegyik általam énekelt darabnak pillanatok alatt át tudták venni a hallgatók a hangulatát, megérezték, ha szomorúságról énekelek, és a vidám daloknak is meg volt a maguk karaktere. Éppen ezért mindenhol nagyon kedvelték, és értették ezeket a zenéket. A gazdagsága és a csodálatos formakincse mellett, talán ez a magyar zene népszerűségének legfőbb jellemzője.
Népzenészként milyen szemléletmódot képviselt a dalok előadása során, mit tartott legfontosabbnak egy-egy népi ének megszólaltatásakor? Hogyan készült fel egy-egy fellépésre?
Egyik híressé vált tanítványom, Szalóki Ági mindig hangsúlyozza, hogy azért szeretett engem, mert igyekeztem az igényességre nevelni. Ez annyit jelent, hogy nem elégszem meg egy-egy dal népszerű, ismert variációival, hanem utánanézek a forrásoknak, és a repertoáromat esetenként ismeretlen, de nagyon értékes változatokkal bővítem, melyeket a későbbiek folyamán majd bemutatok. Nagyon fontos élő, eredeti anyagból táplálkozni, ezért mindig audiovizuális módszerrel dolgozom. Nem csak kottából készülök, hanem ezzel párhuzamosan az eredeti hangzó anyagot is hallgatom. Ez természetesen nem utánzást jelent, hanem elmélyülést, a dal lelkiségének megértését, ami majd a saját karakteremre formálva, autentikus, népi hangzást eredményez.
Ön több oktatási intézményben – utolsó aktív tanítói éveiben a Zeneakadémián- oktatott, ezenkívül egy speciális népzene-oktatási módszer és tankönyvsorozat is fűződik a nevéhez. Miben különbözik ez a hagyományos zeneoktatási elméletektől és gyakorlattól?
Az évek során egyre több tapasztalatot gyűjtöttem a különböző fellépéseken, koncerteken, fesztiválokon, és egy idő után úgy éreztem, hogy tankönyv formájában is át kellene adom ezt a tudást az ifjúságnak, hogy megtanulják a szép, tiszta, tökéletes, autentikus népzenei hangzást. Akkoriban rendszeresen jártam a Zenetudományi Intézetbe dr. Paksa Katalin előadásaira, akit hosszas gondolkodás után a férjem biztatására egyszer végre meg mertem szólítani. Megkérdeztem, lenne-e kedve írni velem egy népi énekes tankönyvet, aminek a tudományos alapjait ő, a gyakorlati részét pedig én dolgoznám ki. Örömmel beleegyezett. A módszer lényege és legfontosabb újdonsága, hogy élő, hangzó anyagra épül, és a hangzóanyag a tankönyv szerves részévé válik. A magyar népdalokat ugyanis kottából nem lehet tökéletesen megszólaltatni, ezért feltétlenül szükség van arra, hogy az ember eredeti felvételekből táplálkozzon. Az első, dr. Paksa Katalinnal közösen írt Magyar népi énekiskola című tankönyv 1992-ben jelent meg. Eredeti hangzó anyag is tartozott hozzá. Az én szerepem az volt, hogy biztosítsam azt a technikai képzési hátteret, melynek segítségével a tanítvány meg tudja szólaltatni a hangját. Az ő feladata pedig az, hogy ezután eredeti hangzó anyagból táplálkozva tegye hozzá a saját karakterét. Így született meg az a módszertan, melynek lényege, hogy az autentikus éneklés során nem az idős néni idős hangját utánozzuk le, hanem a lelkiségét próbáljuk meg megérteni és közvetíteni. Ezt a módszertant a minisztérium később akkreditálta, és a Hagyományok Házában tanfolyami keretek között ma is oktatjuk. A mai napig rendszeresen jelentkeznek rá ének és néptánc tanárok, akik vizsga letétele után oklevelet is kapnak a kurzus teljesítéséről.
Hogy látja, a fiatalabb generációk mennyire érdeklődnek manapság a népzene, a népművészetek iránt? Milyen módszerekkel lehetne őket nyitottabbá tenni a magyar paraszti kultúra kincsei felé?
Talán a táncház mozgalom elindulása volt az első olyan időszak, amikor hirtelen hihetetlen érdeklődés kezdte övezni a népzenét. A fiatalok szinte átformálták az életüket, a paraszti viselet egy-egy eleme megjelent a mindennapi viseletükben. Felvettek egy-egy hímzett kendőt, mellényt vagy olyan kalapokat, amilyeneket az erdélyi parasztemberek viseltek. A népművészet olyannyira népszerű lett, hogy sok olyan fiatal volt, aki már nem is a könnyűzenei programokat látogatta, hanem helyette táncházba járt. Úgy érzem ez a folyamat a mai napig tart, szinte reneszánszát éli a népzene, a táncház mozgalom. Jó példa erre, hogy már harmadik alkalommal tartják meg a Felszállott a páva elnevezésű seregszemlét, ami az egész országot érdekli és megmozgatja. Ezáltal külföldön is jobban ismerik már a magyar népzenét, paraszti kultúrát, valamint annak értékeit. És persze nem szabad megfeledkezni a sok-sok éneklő édesanyáról sem, akik ebből a táncházas generációból kerültek ki. Jómagam is több száz tanítványról tudok, akik már népzenén nevelik a gyermekeiket, és ennél nagyobb eredményt nem is tudok elképzelni.
Az Ön nevelésében is fontos szerepet játszott a szülők zeneszeretete, vagy véletlenszerűen alakult úgy, hogy népzenei pályára lépett?
Nem igazán kellett erre nevelni: Nyolcan vagyunk testvérek, és édesanyánk nagyon vallásos volt. Az egyházi énekek közel álltak hozzánk, kézen fogva jártunk hét testvéremmel a nagy katolikus ünnepekre és önfeledten énekeltük a szebbnél szebb vallásos énekeket. Édesapám pedig parasztember lévén nagyon szeretett énekelni, munka közben mindig dalolt, és ezt a dalos kedvet sikerült észrevétlenül belénk oltania. Mivel a szüleim alföldiek voltak, sok vidéki összejövetelen, kukoricafosztásokon, búcsún, több napos lakodalmakon vettünk részt, így a paraszti élet mozzanataiból sok minden rám ragadt, nem is kellett tanítani. A templomi kórusban aztán kiderült, hogy jó hangom van. A kántor felkért, hogy az esküvőkön énekeljem el Schubert Ave Mariáját, a tiszteletdíját pedig megosztotta velem. Ez volt az első zenével keresett fizetésem, amire nagyon büszke vagyok.
Nemrégiben felmerült, hogy az iskolákban bevezetnék a napi szintű éneklést. Önnek mi a véleménye erről, hogyan hatna ez a tanulók fejlődésére?
Véleményem szerint nagyon fontos lenne, hogy a népzene jobban beépüljön a tananyagba, és hogy ne csak a régi tankönyvek szerint oktassák azt. A mi népzenénk egyedülálló, csodálatos, igenis megérdemelné, hogy nagyobb teret kapjon a zenei tantervekben. Ha egyszer elérnénk, hogy ha nem is naponta, de kicsit többet foglalkoznánk a hazai népdalkinccsel, akkor Kodály álma, az éneklő Magyarország biztosan megvalósulhatna.
December 12-én a Párbeszéd Házában megrendezésre kerülő karácsonyi koncerten az Ó, áldott Szűzanya című albumának dalai fognak elhangzani. Hogyan épül fel ez a koncert, teljes mértékben a lemez szerkezetét követi?
A koncerten az album karácsonyi anyaga hangzik majd el, annál is inkább, mert a lemezbemutató sorozat záróakkordja lesz. Az első bemutatóra a Hagyományok Házában került sor Gyertyaszentelő Boldogasszony napján idén februárban. A második koncert húsvét misztériumához kapcsolódott, és a Párbeszéd Házának Jézus Szíve templomában hangzott el. A sorozat a karácsonyi és az adventi időszakkal lesz teljes. Nagyon nagy öröm számomra, hogy az albumon közreműködő valamennyi művész- köztük zenész barátaim és volt tanítványaim- részt vesznek a koncerten, amit az időpontegyeztetés nehézségei miatt nem volt könnyű összehozni. Az élő előadás pedig egészen más, mint a felvett anyag, annak mindig megvan a maga varázsa. Ez az utolsónak szánt nagyobb fellépésem, ezért fohászkodom Istenhez, hogy adjon nekem erőt, hogy az évek során már kicsit megkopott hangomból mégis valami olyasmit varázsoljak a hallgatóknak, amire várnak. Nem akarok csalódást okozni, és hiszek abban, hogy ezt a koncertet is sikerül olyan szépen bemutatnunk, mint a korábbiakat.
Említette, hogy ez az utolsó nagyobb koncertje. Mik a jövőre vonatkozó tervei, teljesen visszavonul, egyáltalán nem fog többé szerepelni?
Valóban ez lesz az utolsó nagy koncertem, amikor a lemez anyagát valamennyi közreműködővel közösen szólaltatjuk meg. Kisebb fellépéseken azonban később is szívesen részt veszek. Legutóbb például Dr. Prokop Mária tartott egy csodálatos előadást Szent Erzsébetről az Art Stúdióban, ott elénekeltem egy Szent Erzsébetről szóló éneket. Az ehhez hasonló felkéréseket sosem utasítom vissza, ezek mindig nagy örömet szereznek nekem. Az egész életem a népzene szeretetéről, a magyar paraszti kultúra ápolásáról és a hagyományőrzésről szólt. Amíg élek, és Isten erőt ad nekem, addig mindig énekelni fogok.