Pokolian fúj a szél. Eurázsia közepén vagyunk, a hatalmas, üres térség szívében, ha lehet ilyet mondani egy alapvetően roppant barátságtalan területről. Fújja, tépi a szél a zászlókat, amelyekkel köszönti a kazah főváros az expóra látogatókat. Asztanában nemigen lehet anélkül körülnézni, hogy ne hirdetné valami a világkiállítást, minden buszon, minden plakáton, minden épületen díszeleg valami expós, kis vagy nagy jelzés, motívum.
Asztana erre tökéletesen alkalmas, hiszen egy hatalmas kísérlet a másfél milliós város, a világ legfiatalabb fővárosa. Száz éve Asztana még egy kicsi pont volt a sztyeppén, ahol megálltak itatni a karavánok, a pásztorok meglátogatták, de nemigen számított fontos központnak. Ma a világ egyik legérdekesebb városa. Építészeti stílusa leginkább asztanásnak mondható: üvegből és betonból emelt, rendkívül hivalkodó toronyházak, tervezőasztalon kigondolt hatalmas terek és műemlékek, az ország méretéhez igazodó, grandiózus házmonstrumok, amelyek a Szovjetunió idejét idézik abból a korból, amikor minden ország megpróbálta megmutatni, milyen bitang erős.
„Kazahos” megoldás: óriás gömb fogadja az érdeklődőket
Persze ez még ma is így van, elég csak azokra a felhőkarcolókra gondolni, amelyek az Öböl menti arab államokban vagy Kínában épülnek, egyszerűen azért, hogy nagyobb legyen a másikénál. De a mai korban már nem stílusos egy betontömböt beépíteni a város közepébe, 2017-ben zöldházak, karcsú és légies csodák készülnek mindenhol, energiatakarékosak és környezetbarátak, legalábbis a tervezők így adják el őket.
Kazahsztán is erre az útra lépett. Asztana belvárosában annyi az üres iroda és lakóház, hogy az árak nagyon alacsonyak, egy négyzetmétert nagyjából 220 ezer forintért lehet megvenni, közvetlenül a főtéren, a Bajterek nevű kilátó és az elnöki palota szomszédságában. Asztanában, a modern városrészben épp az emberek hiányoznak, a hipermodern város kicsit túlságosan steril, de azt meg kell hagyni, hogy az asztanai kísérlet nagyon messzire vezet, és akár sikeres is lehet. Ezért pedig mindenképp kalaplengetést érdemel Kazahsztán.
A mai kazah nemzet ugyanis néhány évtized alatt kellett hogy kialakuljon. Az 1991-es függetlenség idején Kazahsztán lakóinak többsége orosznak vallotta magát, a legnagyobb kisebbség a kazah volt, s további 130 nemzetiség fia-lánya alkotta azt a népet, amely az országot lakta. Az akkori pártfőtitkárból lett elnök, Nurszultan Nazarbajev ezért döntött úgy, hogy a kazahokat, az oroszokat és a többi népet egybegyúrja, sajátos mitológiát ad nekik, egy fővárost, amelyre büszkék lehetnek, jövőképet, biztonságot, és nem fogja elkövetni azokat a hibákat, amelyeket a többiek elkövetnek.
Nem lesz se iszlamista veszély, se átláthatatlan korrupció, nem lesz zűrzavaros demokrácia, hanem stabil fejlődés azon az úton, amelyet az elnök kövezett ki. Idén kezdődött el az eddig követett út elhagyása, Nazarbajev megnyirbálta saját jogköreit, hogy fellazítsa a nagyon egyszemélyes irányítású ország vezetési struktúráját, ám nagy kérdés, hogy képes lesz-e bárki betölteni az elnök szerepét, ha ő már nem lesz. De ez a kérdés csak egy későbbi időpontban lesz fontos.
Az olajból és gázból nagyon gazdaggá vált Kazahsztán előretekint, ezért is választotta a zöldenergiát a világkiállítás témájául. Mert hiába a hatalmas készletek, nem ebből kíván élni, rövid távú befektetésként az olaj egy aprócska országnak gazdagságot hozhat, de Kazahsztán minden, csak nem aprócska. Ennek megfelelően az expó helyszíne is „kazahos”, azaz lélegzetelállító, hatalmas, őrülten látványos. A központi helyszín egy óriási gömb, amelynek a teteje kilátóként működik, odabent pedig az alternatív energiaforrásokról szóló kiállításokat lehet megtekinteni. Ezt a gömböt veszik körbe a nemzetek pavilonjai, amelyek pontosan megmutatják, egy-egy ország mit gondol saját magáról, miként használja ki a tematikus expó nyújtotta lehetőségeket.
Séta a nemzetek pavilonjai között
Az amerikaiak vagy kifogytak az ötletekből, vagy nem koncentráltak túlzottan a kiállításra, mindenesetre a pavilonjuk egy filmbemutató, amely pontosan olyan, mint az összes hasonló. Kiderül belőle, hogy az energia forrása az ember maga, amely filozófiai szempontból talán érdekes, de nem visz előre. Az osztrákok valami miatt beleszerettek a kerékpárokba, játékokkal tették tele a pavilonjukat, amolyan bohóckodás az egész, mindenféle ötlet híján, mivel a bicikli tekerésével áramot lehet termelni, ez pedig környezetbarát. A németek pontosan ugyanúgy fogták fel ezt a feladatot is, mint az összes hasonlót, geometriai ábrák, vonalzóval húzott vonalak, céltudatosság, lényegre törő értekezés, amelyet látva azt lehet mondani, lehet, hogy a németek azért ilyen sikeresek, mert nem rajzolnak kézzel szépséges piros-bordó leveleket, mint a spanyolok, akik egyértelműen belehalnak a szépségbe. De a pavilonjuk tényleg szép, még ha nem is mond túl sokat.
A másik oldalon ott vannak azok az országok, amelyek a zöldenergia propagálását úgy képzelik el, hogy látogasd meg a hazánkat, mert gyönyörű. Egyiptom például nemigen foglalkozik az energia témájával, a turizmussal annál inkább. Monaco példáján lehet látni, hogy a zöldfordulat milyen érdekes téma. A legszélesebb részén két kilométeres miniállam azt tervezi, hogy lakóövezetet épít a tengerre, ott, ahol most csak sziklák vannak, de úgy, hogy azzal sem az élővilágot nem zavarja meg, sem a tengerfenék nem látja kárát, mégis meg tudja ezzel növelni az emberek életterét.
Monaco ezt meg tudja tenni, ahogy Svájc is felépített a Matterhorn csúcsa alatt egy önfenntartó, energiatakarékos hüttét, de tudni lehet, hogy az alpesi ország sem bicskagyárainak bevételeiből gazdálkodik, azaz bizonyos pénzmennyiséggel a számlánkon másként tekintünk az alternatív energiahordozók szükségességére. Ezért is felettébb érdekes az említett pénzmennyiség híján levő Oroszország bemutatkozása. A világ – és Magyarország – első számú energiaszolgáltatója nem azzal törődött, hogyan lehetne szélkerekekkel vagy napkollektorokkal telerakni valamely kevéssé használt szegletét, hanem azzal, hogyan tudná lefejteni az Északi-sarkkörön túli orosz terület földgázkincsét. Pusztán technológiai kérdésekkel foglalkozott: mínusz 50 fokban hogyan tudja cseppfolyósítani a gázt, hogy azt el tudja szállítani a világ bármely tájára. A háttérben a Roszatom, az orosz nukleáris energiaszolgáltató reklámfilmjei voltak láthatóak.
Az pedig csak nézetbeli különbség, vajon az atomenergia megújuló vagy sem. A hozzá kötődő félelmek miatt az atomenergia soha nem tudott olyan népszerűvé válni, mint a szélkerék, pedig tiszta forrásról van szó, és megfelelő felügyelet esetén nincs is ok aggodalomra. A magyar pavilon megnyitásakor Varga Mihály gazdasági miniszter is arról beszélt, hogy nem kell félni az atomenergiától, de tervezzük a magyar termálvizek felhasználását energiaforrásként, valamint a biomassza is fontos eleme lehet a magyar terveknek. A pavilon alapkoncepciója az Élet fája, amely alapvetően kazah, pusztai legenda, de magyar megvalósításban kikerekedik valami nagyon ősi és nagyon szép kapcsolat Kazahsztán és Magyarország között. Valaha Kazahsztán a magyaroknak vízummentes beutazást tett lehetővé, kizárólag romantikus okokból, mint a testvérnép fiainak. A kazah kísérletben való tevőleges részvétel pedig tartalommal töltheti meg a romantikus kapcsolatot.
