Könnygázzal oszlatták a tömeget a görög rendőrök szombat este Szalonikiben, ahol a Macedóniával kötött megállapodás miatt vonultak utcára. A demonstrálók nehezményezték, hogy a szomszédos országot a jövőben Észak-Macedóniának fogják hívni, amennyiben a szeptember 30-i népszavazás sikeres lesz az országban.
A névvita már 27 éve húzódott, ugyanis Görögország északi tartományát, ahol jelentős macedón kisebbség él, Makedóniának hívják, a görögök pedig úgy vélték, a macedónok területi követelésekkel állhatnának elő. Alexisz Ciprasz görög miniszterelnök a közelmúltban állapodott meg a szomszédos ország vezetésével, ám honfitársainak nagy része nem ért vele egyet.
A tüntetők dobálták a rohamrendőröket és tüzeket is gyújtottak. A rendőrökkel összecsapó szélsőbaloldaliak összesen mintegy háromezren voltak, de ugyancsak több ezren békésen demonstráltak – derül ki helyszíni beszámolókból.
Az erőszakos megmozdulás nem messze zajlott attól a parktól, ahol a kormányfő beszédet mondott. Miközben a rohamrendőrök próbálták megakadályozni az erőszakos tüntetést, a kormányfő optimista víziót vázolt Görögország jövőjével kapcsolatosan. A mediterrán országban immár nyolc éve folynak a megszorítások a nemzetközi mentőcsomagok feltételeként. Athénnak múlt hónapban zárult le a legutolsó nemzetközi hitelprogramja is, így újra a piacról finanszírozhatja adósságát, amelyhez jelentős gazdaságélénkítésre lesz szüksége.
– Nem azért jöttem ide, hogy kedvezményeket adjak. Azért jöttem, hogy megosszak önökkel egy víziót. Egy víziót Görögországról egy új korban, ami a felemelkedést hozza el országunknak – mondta beszédében a kormányfő az Euronews szerint.

Sokan Macedónia nevének elismerése miatt tiltakoztak, míg mások a megszorítások miatt elégedetlenek
Fotó: Reuters
Ciprasz kiemelte, célja, hogy a következő öt évben a jelenlegi 19-ről 10 százalékra csökkentse a munkanélküliséget, amely 2013-ban 28 százalékra szökött. Eredményként kiemelte, hogy eddig, három éve tartó kormányzása alatt 300 ezer új munkahely jött létre, és idén már 2,8 százalékos lehet a gazdasági növekedés. Előre jelezte: a következő egy év során csökkenteni fogja a társasági adó kulcsát, és adókedvezményeket nyújt azoknak az egyetemet végzett görögöknek, akik elhagyták az országot, de visszatérnének. Növeli a jóléti kiadásokat, megemeli a minimálbért, és a rendőrség, a katonaság, valamint az igazságszolgáltatás dolgozóinak visszamenőleges fizetésemelést ígért.
A társadalomban nagy elégedetlenséget kiváltó nyugdíjcsökkentésekkel kapcsolatban kiemelte, úgy látja, továbbiakra nem lesz szükség a követelmények teljesítéséhez, ezt az év során még megtárgyalja az uniós illetékesekkel. A hitelezők ugyanis a költségvetési többlet érdekében többek között feltételül szabták a nyugdíjak csökkentését. Ciprasz a félreértések elkerülése végett hangsúlyozta, elkötelezett amellett, hogy teljesítse a hitelezők követeléseit, utalva főleg az EU-ra és a Nemzetközi Valutaalapra.
A miniszterelnök részt vett a Szaloniki Nemzetközi Vásáron, amelynek kiemelt vendége idén az Egyesült Államok. Több amerikai cég, így a Microsoft, a Cisco, a Facebook, a Google és az IBM is megjelent. Az eseményen Wilbur Ross, az Egyesült Államok kereskedelmi minisztere is tiszteletét tette, jelezve, hogy az USA szeretné erősíteni a kereskedelmet és a katonai együttműködést Görögországgal.
Ciprasz az Egyesült Államokat erős stratégiai partnernek nevezte, „hasonló nehézségekkel és azonos értékekkel”. A két ország közötti együttműködés reflektál arra a regionális változásra, hogy a szomszédos Törökország keresi a szorosabb kapcsolatot Oroszországgal, ahogy romlanak az amerikai kapcsolatai – kommentálta az AP amerikai hírügynökség.