Deutsch Tamás európai parlamenti képviselő a közmédiának tegnap Helsinkiben arról beszélt: valószínűleg „igen nagy többséggel” Manfred Weber lesz az EPP csúcsjelöltje, vagyis a néppárt kereszténydemokrata irányzatához tartozó jelölt fogja a küldöttek nagy többségének támogatását megkapni Alexander Stubb-bal, a pártcsalád „szélsőliberális irányzatát képviselő jelölttel” szemben.
A fideszes politikus a magyar sajtóban is nagy visszhangot kapott, az alapjogokat és a jogállamiság kérdését firtató néppárti határozattervezetről is beszélt. Mint mondta, tegnap elfogadták azt a Fidesz által is képviselt módosító javaslatot, amelynek eredményeként kikerült a liberális demokrácia értékeire való hivatkozás a dokumentumból, és a kereszténydemokrácia értékei kifejezés szerepel a szövegben.
– Tömegével hullajtottak a Fideszért krokodilkönnyeket a magyar nyilvánosságban: milyen nehéz napok elé nézünk itt, Helsinkiben a néppárti kongresszuson, de ki-ki letörölheti ezeket a könnyeket, az EPP egyértelműen és markánsan kereszténydemokrata irányba, a Fidesz–KDNP által is képviselt irányba mozdul el – húzta alá.

Az EPP ma dönt Helsinkiben a csúcsjelölt személyéről
Fotó: MTI/EPA/Kimmo Brandt
Németh Zsolt, a Fidesz külügyi kabinetjének vezetője tegnap szintén a kereszténydemokrácia diadalát helyezte kilátásba. A politikus azt mondta: bíznak abban, Weber jelöltté választása nemcsak a bajor politikus sikere, hanem a kereszténydemokrácia győzelme is lesz egyben. Egyúttal arról is beszélt, hogy a magyar képviselők támogatása nem jelentéktelen, mert a Fidesz az ötödik legnagyobb „választói blokkal” rendelkezik, és a második legnagyobb kormánypárt a helsinki kongresszuson: „Ez egy olyan erő, amely fontos támogatást jelent Manfred Webernek.”
Az EPP ma dönt a csúcsjelölt személyéről, aki feltételezhetőleg az Európai Bizottság megüresedő elnöki székének a birtokosa is lesz. Helsinkiben a magyar delegációt Orbán Viktor kormányfő vezeti, aki szintén Webert támogatja a csúcsjelölti tisztségre. A bajor politikus egy interjúban párbeszédet szorgalmazott a magyarkérdésben, ugyanakkor leszögezte: nincs napirenden a Fidesz Európai Néppártból való kizárása.
Késésben a brexit
Csökken az esélye annak, hogy még ebben a hónapban egyezség szülessen a brit EU-tagság megszűnéséről London és az EU között – mondta tegnap Helsinkiben Leo Varadkar ír miniszterelnök, aki arra is egyre kevesebb esélyt lát, hogy pár héten belül egy rendkívüli brexitügyi EU-csúcsra kerüljön sor. Kijelentette: ha novemberben nem sikerül, a december 13-án kezdődő kétnapos csúcsig még van lehetőség arra, hogy egyezség szülessen, azt követően viszont már átcsúsznának az új évbe.