– Az eddigi versengés után a japán–kínai kapcsolatok új szakaszba, az együttműködés korszakába léphetnek át, jelentette ki pénteken Abe Sindzó japán miniszterelnök Pekingben, miután Hszi Csin-ping (Xi Jinping) kínai elnökkel folytatott megbeszéléseket.
A találkozó ténye már önmagában nagy szó, hiszen 2011 óta ez volt az első hagyományos formájú csúcstalálkozó a két ország között: Abe Sindzó 2012-ben került hatalomra, amikor a japán–kínai viszonyt erőteljesen beárnyékolta a kelet-kínai-tengeri szigetek miatti területi viszály, amely máig vita forrása Tokió és Peking között.
Elemzők ugyanakkor úgy vélik, hogy a Washington által indított kereskedelmi háború nyomására a kelet-ázsiai térség két vezető hatalma szükségét érezte az egymás felé való közeledésnek. Ez derül ki a pekingi vezetés szócsövének számító Global Times című hírportál szerkesztőségi állásfoglalásából, amelyben ugyanakkor arra is kitérnek, hogy bár az Egyesült Államok kétségtelenül befolyásos tényező a kínai–japán kapcsolatok alakításában, Tokió és Peking együttműködésének nem Washington attitűdjén kell alapulnia, mert akkor vesztésre van kárhoztatva.

Hszi Csin-ping és Abe Sindzó Pekingben találkozott
Fotó: Reuters
A The Japan Times beszámolója szerint szintén Donald Trump amerikai elnöknek köszönhető a két ország közeledése, a kereskedelmi háborúból fakadó nyomás pedig hangzatos nyilatkozatokat produkált: a kínai elnök hangsúlyozta, „új történelmi irányba” kellene elmozdulni a világban egyre fokozódó bizonytalanságok közepette.
Hszi Csin-ping és Abe Sindzó találkozójára egy nappal azután került sor, hogy a japán kormányfő kínai kollégájával, Li Ko-csianggal (Li Keqiang) tárgyalt.
A felek megállapodtak egy új gazdasági együttműködési modell kialakításának fontosságáról, a szívélyes szavakat pedig tucatnyi megállapodás aláírásával pecsételték meg.