Németországba mindig is rengetegen vándoroltak be. Úgy tűnik, a helyiek ezzel nyugtatják magukat, annak ellenére, hogy tisztában vannak vele, idén nyolcszázezer bevándorló érkezhet az országukba. A németeket az sem rémíti meg, hogy a lakosság húsz százaléka már külföldiek leszármazottja, és az ország így is négymillió muszlimnak ad otthont. Ők tényleg hisznek abban, hogy Németország befogadó ország, ahol bárkit zökkenőmentesen integrálnak. Egyszer már megtettük a kelet-németekkel – mondja egy huszonéves fiú a buszon.
A német újraegyesítéssel ellentétben most azért folyik a munka, hogy az etnikai és vallási kisebbségek ne egymás mellett, hanem a németekkel együtt élhessenek. Berlin összes kerületében integrációs központok működnek, ahol délutánonként összegyűlnek a szír, török és bolgár nők, majd megbeszélik, hogy telt a délelőtt. A bevándorlók gyerekeinek szinte receptre készülnek a beilleszkedést segítő programok, németül olvasnak fel nekik a helyi könyvtárban, és a kerületi kosárcsapat is tárt karokkal fogadja őket. Látszólag senkit nem érdekel, hogy a hetvenes években mindössze hat nagy etnikai kisebbséget tartottak számon az országban, ma pedig több mint hatvan etnikum él csak Berlinben. Arra a kérdésre, mégis hol van Németország befogadóképességének a határa, senki nem tudja a választ. Ez még a német kormánynak dolgozókat sem érdekli, ők csak azt szajkózzák, hogy az integráció fő irányvonalai nem változnak, hiába lépi át naponta tízezer ember a határt.
A Komischer Oper Berlin harmadik legnagyobb operája, ahol 2012 óta küzdenek a kisebbségek integrációjáért. Nem mehetett úgy tovább, hogy a közönségünk kevésbé volt heterogén, mint Németország lakossága – véli Oliver Brand, az operaház egyik projektmenedzsere. A Komischer Oper szakemberei szinte megszállottan beszélnek arról, hogy három évvel ezelőtt közönségük mindössze hat százaléka volt külföldi származású, mára ezt feltornázták tíz százalékra. Európában egyedülálló módon a székek háttámláin feliratozzák a darabokat, mégpedig négy nyelven: angolul, németül, franciául és törökül.
Kezdeteben a legtöbb török vendégmunkásként érkezett Németországba, mára azonban a társadalom és gazdaság valamennyi rétegében képviselik magukat. Ezzel az operaházban is tisztában vannak, külön színházi pozíciót hoztak létre annak érdekében, hogy több berlini török járjon a Komischer Operbe. Az opera kórusába folyamatosan toborozzák a török származású gyerekeket, hétvégente pedig maguk a művészek pattannak az általuk csak „dolmusnak”, török minibusznak nevezett járműbe, és járják a város integrációs központjait.
Az intézmény attól sem riad vissza, hogy a jövőben törökül szólaltasson meg több darabot. A Magyar Idők azon kérdésére, hogy nem veszít-e a darab művészeti értékéből, a „járulékos veszteség” a válasz. A menedzserek szerint ha nem kezdik el a mindenki operája projektet, szinte diszkriminálnak embereket. Vajon mit szólna hozzá Erkel Ferenc, ha a Magyar Állami Operaház ezentúl idegen nyelven adná elő a Bánk bánt? A berlini operában nem riadnak vissza a kihívástól, állítják, hogy néhány ruhatári atrocitáson kívül senkit nem zavar a török kórus és a török közönség. Ha várunk még pár évet, lehet, hogy a Komischer Oper arab nyelven játssza majd a Lohengrint.