Tegnap megkezdték azoknak a bevándorlóknak a visszatoloncolását Görögországba, akik hétfőn megkerülték a macedón–görög határkerítést és egy áradó folyón átkelve jutottak át Macedóniába. A macedón hatóságok szerint pár száz ember tett kísérletet az illegális határátlépésre, azonban a Reuters hírügynökség egy fotósa mintegy kétezerre becsülte a migránsok számát. Három afgán bevándorló vízbe fulladt, amikor a Vardar egyik mellékágán keresztül Macedóniába próbáltak jutni. A hétfői akciót Gjorge Ivanov macedón elnök szóvivője „nagyméretű illegális határátkelésre tett kísérletnek” nevezte, és hangsúlyozta, hogy Macedónia „nem fogja engedni a balkáni útvonal újbóli megnyitását”. Az Euractiv hírportál értesülései szerint az átkelési kísérletre számítani lehetett, ugyanis az észak-görögországi idomeni táborban napok óta szórólapok keringtek, amelyek a csatlakozásra szólították fel a tábor lakóit. „Ez egy szervezett akció volt, mégpedig nagyon veszedelmes, ami emberi életeket sodort veszélybe” – idézett a hírportál egy görög kormányzati szóvivőt.

Hiába keltek át a folyón a bevándorlók, visszatoloncolják őket Görögországba
A görög–macedón határon a nyugat-balkáni migrációs útvonal lezárása óta ezrek várnak arra, hogy továbbmehessenek Nyugat-Európa felé. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az uniós külügyminiszterek hétfői találkozója előtt úgy fogalmazott, hogy az Európai Unió és Törökország között körvonalazódó átfogó megállapodás aktualitását vesztette azáltal, hogy a nyugat-balkáni országok lezárták határaikat a migránsok előtt. Szerinte az érintett országok „visszatértek a közös szerződések és kötelezettségek betartásának kultúrájához, vagyis úgy döntöttek, hogy megvédik a saját határaikat, és intézkedéseket hoztak annak érdekében, hogy a zöldhatáraikon ne legyen lehetséges az illegális határátlépés”. A török–uniós megállapodás kritikáját fogalmazta meg José Manuel García-Margallo spanyol külügyminiszter is, aki elutasítja a Görögországba illegálisan érkezők kollektív visszafordítását Törökországba, mert azt tiltja egyebek mellett az Európai Unió Alapjogi Chartája és az Európai Unió működéséről szóló szerződés.
Az osztrákok többsége szintén úgy véli, hogy kiemelkedő fontossággal bír a Nyugat-Balkán lezárása. A Kronen Zeitung című lap által ismertetett felmérés szerint az osztrákok 85 százaléka úgy véli, fontos volt a balkáni útvonal lezárása, és ugyanennyien gondolják úgy, hogy közös európai megoldás hiányában Ausztriának önállóan kell cselekednie a menekültügy kezelésében.