A perui főügyészséggel és az igazságügyi minisztériummal folytatott tárgyalások végeztével megkötött alku részeként a cég azt is bevallotta, hogy 15 év alatt öt infrastrukturális projektre vonatkozó hat szerződés megkötéséért fizetett ki összesen 30 millió dollárnyi kenőpénzt.
Az Odebrecht áll Latin-Amerika legnagyobb korrupciós ügyének középpontjában azóta, hogy egy 2016-ban az Egyesült Államokkal, Svájccal és Brazíliával megkötött alku keretében beismerte: tucatnyi országban fizetett le tisztségviselőket építési projektek kivitelezésének elnyerése érdekében. Összesen 788 millió dollárt adott ki erre a célra.
A perui vesztegetések ügyében az ország négy legutóbbi államfője és egy ellenzéki vezetője ellen is nyomoznak. Mindegyikük tagadja, hogy törvénysértést követett volna el. Perui ügyészek januártól Brazíliában fogják kihallgatni a cég ottani vezetőit.
A 2006-tól 2011-ig hivatalban volt Alan Garcia elnök november közepén bemenekült Uruguay limai konzulátusára, és menedékkérelmet nyújtott be arra hivatkozva, hogy az ellene elindított vizsgálat politikailag motivált. Uruguay elutasította ezt, mert nem látta igazolva Garcia állítását. Ezután a volt elnök elhagyta a konzulátust. A gyanú szerint Garcia legalább 100 ezer dollárt – 28 millió forintnyi összeget – kapott törvénytelenül az Odebrechttől.