Az európai liberálisok is készülnek a néppárti kongresszusra, amelynek beharangozásaként kedden mobil óriásplakáton üzentek Orbán Viktornak. Egy teherautó a magyar miniszterelnök fotójával, illetve az „Kezdetben csak a pénzünkre utazott, most Európa egysége a tét!” angol nyelvre is lefordított felirattal tűnt fel Brüsszel több pontján, többek között az Európai Néppárt székházánál, illetve a magyar nagykövetség épületénél. Az eseményen Guy Verhofstadt is feltűnt, aki a magyar kormány médiakampányára adott válaszaként beszélt az akcióról.
– Orbán agresszív módon támadja a liberális demokráciákat, Európa pedig tétlenül nézi – hangoztatta az Európai Parlament liberális frakciójának vezetője. Hozzátette: a pénz az egyetlen dolog, amelyet a magyar miniszterelnök szeret az Európai Unióban, a közös értékeket azonban egyáltalán nem tartja tiszteletben.
Verhofstadt arra is kitért, hogy a kampány magyar–angol nyelvezete jelzi: nemcsak Brüsszelt szeretnék felelősségre sarkallni, hanem a magyar embereknek is támogató üzenetet küldenek. Közölte: a magyar kormány kétharmados választási eredménye semmiképp sem jelenti, hogy ellehetetlenítheti a civil szférát vagy kénye-kedve szerint bezárathat egyetemeket.

A frakcióvezető mobil transzparenssel válaszolt a magyarországi médiakampányra
Fotó: Reuters
A brüsszeli rendezvényen a Momentum Mozgalom színeiben Benedek Márton is megjelent, akit Verhofstadt egy új és erős magyarországi párt képviselőjeként mutatott be. Benedek Márton a Közép-európai Egyetem (CEU) ügyében, illetve az Európai Ügyészséghez való csatlakozás kérdésében bírálta a magyar kormányt, és azt hangoztatta: a Sargentini-jelentés Európai Parlament általi elfogadása bizonyította, hogy az Orbán, Salvini és Le Pen által képviselt nézetekkel szemben igenis ott lehet a kétharmados többség.
– Folytatjuk a tüntetést a CEU mellett, és nagy erőbedobással gyűjtjük az aláírásokat azért, hogy Magyarország csatlakozzon az Európai Ügyészséghez – idézte a politikust az Eurológus blog. Benedek Márton Brüsszelben arra vonatkozó reményét is kifejtette, hogy az európai választásokat követően a párt az európai liberálisokkal működhet együtt. A Momentum Mozgalom egyébként abban is segíti Verhofstadtékat, hogy hamarosan Magyarországon jelenjen meg a kormánykritikus óriásplakát.
Guy Verhofstadt legújabb performansza nem szól másról, mint arról, hogy a belga politikus és liberális kebelbarátai a bevándorláspolitikánk miatt támadják Magyarországot, ugyanis Európát bevándorlókontinenssé, Magyarországot pedig bevándorlóországgá szeretnék változtatni – kommentálta a brüsszeli akciót Kovács Zoltán.
A kormányszóvivő Facebook-oldalán azt írta: Magyarország kormánya azonban folytatni fogja ezt a kampányt és politikát, amit elkezdett, mert a magyar emberek számos alkalommal (legutóbb épp az áprilisi választáson) kinyilvánították véleményüket és akaratukat: nem akarnak bevándorlóországban élni!