Hans-Georg Maassen, az alkotmányvédelmi hivatal eddigi vezetője főként azzal váltotta ki a szociáldemokraták haragját, hogy az augusztus végi chemnitzi tüntetések idején kétségének adott hangot azzal kapcsolatban, hogy külföldi kinézetű emberek ellen indítottak hajtóvadászatot helyi német lakosok.
Emellett azzal is megvádolták, hogy bizalmas információkat adott át az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű ellenzéki, bevándorlásellenes pártnak.
Míg az SPD a leváltását követelte – s Angela Merkel is kifejtette nemtetszését kijelentéseivel kapcsolatban –, Horst Seehofer mindvégig kitartott mellette.
A válság lezárásaként Maassent a múlt héten áthelyezték a belügyminisztériumba, államtitkári pozícióba, ám ezt egyesek előléptetésként értelmezték. A szociáldemokrata párton belül ezt sokan zokon vették, s azt is sérelmezték, hogy az áthelyezés miatt nyugdíjba küldték az addigi államtitkárt, az SPD-s kötődésű Gunther Adlert.
A pártvezetők vasárnap esti tanácskozásán végül úgy döntöttek, hogy Maassen ezentúl a belügyi tárca nemzetközi ügyekkel foglalkozó tanácsadója lesz, ami sem előléptetést nem jelent, sem fizetésemeléssel nem jár.
A márciusban megalakult koalíción belül jelentkező nézeteltérések miatt ez már a sokadig kormányválság, a problémákat pedig elsősorban a bevándorlás kezelése idézi elő.
– Nagyon sajnálom, hogy ez megtörténhetett – mondta tegnap Angela Merkel a Maassen-ügy kapcsán, s ígéretet tett arra, hogy a kormány ezentúl teljes mértékben a „szakmai munkára”, például a német autógyártókat érintő dízelbotrányra, a brexitre, a digitalizációra összpontosít.
Andrea Nahles szerint a vasárnapi megállapodás azt jelzi, hogy a koalíció komolyan veszi a nyilvánosság kritikáját, és képes arra, hogy korrigálja magát. – Egyértelmű, hogy a Maassennel kapcsolatos legújabb vitáért Horst Seehofer a felelős, aki Maassent elő akarta léptetni.
Ám az, hogy egyáltalán idáig fajult a vita, az az SPD felelőssége, amely Maassenben a jobboldali radikalizmus előretörését vélte felfedezni.
Az ügyből azért lett ekkora botrány, mert az SPD a bevándorlás kérdésében csupán egyet tesz: meglovagolja az AfD-ellenes bírálatözön hullámait. A probléma hosszú távú megoldására azonban nem kínál megoldást – írja kommentárjában a Die Welt című napilap.
– Egy évvel a választások után ideje lenne új választási ígéretet tenni: méltóak leszünk a köztársaság szolgálatára – véli a Der Tagesspiegel.