Változtatások nélkül fogadta el a lengyel szenátus (felsőház) az országos igazságszolgáltatási tanácsról (KRS) és a bíróságokról szóló törvény módosítását, amelyet korábban a szejm (alsóház) már megszavazott, így annak életbe lépéséhez már csak az államfő aláírására van szükség. Előzőleg a szenátorok elutasították a fő ellenzéki párt, a Polgári Platform (PO) indítványát a két törvénymódosítás elvetéséről. A szejm mindkét törvénymódosítást szerdán fogadta el. Csütörtökön a szenátus emberi jogi, jogállamisági és petíciós bizottsága a törvénymódosítások változtatás nélküli elfogadását javasolta.
Az országos igazságszolgáltatási tanácsról szóló törvénymódosítás előirányozza egyebek között a 25 fős testületben lévő 15 bíró mandátumának megszűnését. Utódaikat a szejm választaná meg; eddig ez a bírói szakmai testületek jogköre volt. A bíróságokról szóló törvénymódosítás megváltoztatja a bíróságok elnökei kinevezésének és visszahívásának eddigi gyakorlatát úgy, hogy ebbe nagyobb beleszólása lesz az igazságügyi miniszternek. Emellett a jövőben az egyes pereket vezető bírákat nem kinevezés, hanem sorsolás útján fogják kijelölni.

Ezentúl sorsolják a pereket vezető bírákat
A Polgári Platform szenátorai szerint a törvénymódosítás alkotmányellenes, és a bíróságok függetlenségét veszélyezteti. A párt egyik szenátora, Bogdan Borusewicz szerint a KRS tagjai mandátumának lerövidítése súlyos alkotmányos probléma. A törvénymódosításokat a parlamenti munkálatok során a bírói szakmai szervezetek és a lengyel legfelsőbb bíróság mellett az emberjogi szóvivő is bírálta. Fenntartásának adott hangot Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke, valamint Nils Muiznieks, az Európa Tanács emberi jogi biztosa is.