Ilyen család, illetve cég példádul a sajátos ruháiról ismert Benetton, amelynek elnöke, Gilberto tavaly márciusban adta el 1,45 milliárd dollárért a Word Duty Free nevű, repülőtéri vámmentes üzletláncban birtokolt többségi részesedését. Bombázzák is a bankok rendesen befektetési ajánlatokkal. Az elnök azonban inkább 12 milliárd dolláros befektetési társaságát alakítaná olyan alappá, amely kisebbségei tulajdont szerezne különféle iparágak cégeiben, s ezt menedzselné.
Nem a Benetton az egyetlen olasz üzleti klán, amely befektetési ajánlatokat kap – Itália prominens nagyvállalkozói az utóbbi időben rákaptak, hogy hagyományos tevékenységeik megtartása mellett erőteljes pénzügyi orientációval színesítsék üzletbirodalmukat. Ennek érdekében megválnak egy-két érdekeltségüktől – vagy az egésztől –, s ez a gyakorlat olyannyira elterjedt, hogy tavaly 81 százalékkal nőtt a felvásárolt családi jellegű olasz vállalatok száma; a tranzakciók során, a Bloomberg állítása szerint, összesen 67 milliárd dollár ütötte az eladók markát. Az eladási hullám 560 céget érintett, ez volt a legmagasabb szám 2004 óta. Hogy csak a legismertebb ügyleteket említsük: a Pirelli autógumigyárat a kínai ChemChina vette meg, a DeLonghi család pedig a japán Mitsubishi Electricnek passzolta el a DeLclima gyárát.
Az olaszok már egy ideje figyelik, miként vesznek ki a kezükből olyan ikonikus márkákat, mint például a Loro Piana, vagy enyésznek el mások, mint az Alitalia. A másik oldalon ugyanakkor ott áll a munkahelyek megőrzésére való törekvés, ami leginkább friss tőke bevonása és az üzlet kiterjesztése révén válik lehetségessé. Tipikus esete volt a túlélési ösztön megnyilvánulásának az, amikor a veszteséges autótervező cég, a híres Pininfarina az indiai Mahindra érdekeltségébe került, de az olasz munkatársak megmenekültek – legalábbis egyelőre.