Húszhavi mélypontra süllyedt közép-európai idő szerint hétfőre virradóra az euró dollárral szembeni árfolyama annak nyomán, hogy az olaszországi népszavazáson elutasították a kormány alkotmányos reformokról szóló javaslatait, Matteo Renzi miniszterelnök pedig bejelentette lemondási szándékát. Ázsiában egy százalékkal zuhant a kurzus, Tokióban egy euróért 1,0506 dollárt kellett adni, miközben pénteken New Yorkban még 1,0664 dolláron kereskedtek vele. Legutóbb 2015 márciusában volt hasonlóan alacsony az árfolyam: 1,0458 dollár. A referendum sokak szerint valójában a 41 éves kormányfő eddigi tevékenységének megítéléséről szólt. A vezető olasz tőzsdeindex is egy százalékot esett, később azonban Európában magukhoz tértek a piacok, mivel a befektetők már beárazták a referendum elbukását.
Az alkotmányos reformok elvetése megfigyelők szerint tovább ingathatja az eurózóna harmadik legnagyobb gazdaságát, valamint veszélybe sodorhatja az olasz bankrendszer megerősítésére irányuló intézkedéseket és ezzel az euróövezet stabilitását is. A Berenberg bank egyik elemzője szerint az olasz pénzügyi rendszer, azaz az alultőkésített bankok, de a gazdaság általában szenvedi meg Renzi vereségét, ha nem oldják meg gyorsan a politikai válságot. Mindazonáltal egyelőre még senki sem tudja, mi következik Olaszországban, előre hozott választás is elképzelhető 2017-ben.
A legnagyobb aggodalom a potenciális bankválságot övezi. Egy sor olasz bank ugyanis rettentő adóssághegy alatt fulladozik: összesen 360 milliárd eurónyi rosszhitel-állomány húzza le őket. Mindez az elmúlt évek gazdasági stagnálásának következménye, ami sürgősen friss tőke után kiált. A leggyengébb láncszem a Monte dei Paschi, a világ legrégebben folyamatosan működő bankja, amelynek sürgősen ötmilliárd euró tőkeinjekcióra lenne szüksége, miután elbukott egy korábbi stresszteszten. Amennyiben a befektetők nem támogatják a tőkeemelést, néhány pénzintézet esetében a kormány lesz kénytelen mentőövet dobni.
Az olasz gazdaság sincs jobb bőrben, és a kilátásai sem rózsásabbak. A Renzi-kormány egy sor gazdaságösztönző reformintézkedést határozott el, ezek közül soknak a kivitelezése még nem fejeződött be, vagy még a csőben van, a haladás nagy valószínűséggel megszakad. Közgazdászok jövőre lassabb növekedést prognosztizálnak, sőt némelyek már recessziót emlegetnek.
A befektetőknek szintén nagy fejfájást okozna egy esetleges új választás, amelynek fő haszonélvezői a döcögő gazdaság és a magas munkanélküliség miatt dühös, populistának nevezett pártok lennének. Az euroszkeptikus Öt Csillag Mozgalom ráadásul népszavazást rendezne az euróövezetből való kilépésről. Közgazdászok szerint azonban nem eszik olyan forrón a kását: az övezet elhagyásának jelentős politikai és alkotmányos akadályai vannak, így meglépése igen távoli. Ugyanakkor londoni pénzügyi elemzők szerint immár a 30 százalékot sem éri el az esélye annak, hogy Olaszország öt év múlva is az euróövezet tagja lesz.