Afgán menedékkérők újabb, ezúttal negyvenfős csoportját toloncolták vissza Németországból Afganisztánba, miután a hatóságok elutasították kérelmüket.
A kiutasítottak tegnap landoltak Kabulban – tájékoztatott a távirati iroda a repülőtéri hatóságok közlése nyomán. 2016 decembere óta ez volt a tizennyolcadik ilyen jellegű kitoloncolás Afganisztánba. A tegnap hajnalban érkezett csoporton kívül eddig összesen 338 afgán állampolgárt küldtek haza Németországból.
A kitoloncolások ellen sokan tiltakoznak, arra hivatkozva, hogy Afganisztánban a helyzet továbbra sem javult, mert a kormányerők és a szélsőséges tálib fegyveresek, illetve az Iszlám Állam (ISIS) dzsihadista szervezet harcosai között továbbra is gyakoriak az összetűzések.
A kabuli kormány által ellenőrzött terület nagysága hároméves mélypontra süllyedt az elmúlt hónapokban, és a biztonsági erők komoly veszteségeket szenvedtek el az afganisztáni újjáépítést felügyelő szervezet (SIGAR) november elején kiadott jelentése szerint.
Az amerikai és a NATO-jelenlétnek nemhogy nem sikerült megoldania a problémát, hanem még ki is szélesítette azt: a kormányellenes, szélsőséges tálibok folyamatosan növelik jelenlétüket, amely 2001 óta a semmiről az ország területének hatvan százalékára nőtt.
Az ázsiai országban dúló politikai és fegyveres konfliktus évtizedei alatt afgán menekülők millióit fogadták be más államok. A menekültek közül több százezren eljutottak Nyugat-Európába, ahol emigránsközösségekben próbáltak új életet kezdeni.
Az elmúlt két évben azonban Nyugat-Európa szigorította határőrizetét, és egyre több menedékkérelmet utasít el, felgyorsítva ezzel párhuzamosan a kitoloncolást – emlékeztet a The Washington Post.

Rendőrök Kabulban. A NATO-haderő továbbra is harcban áll a felkelőkkel
Fotó: Reuters
Annak ellenére, hogy az afgán kormánycsapatok és a NATO hadereje folyamatosan harcolnak az afgán felkelőkkel, az európai kormányok hangoztatják, a helyzet nem veszélyes annyira, hogy az afgánoknak külföldön lenne szükségük védelemre.
Ez persze nem jelenti azt, hogy a világ egyik legszegényebb országaként számontartott Afganisztán készen állna visszafogadni a fiatal migránsokat, a negyvenszázalékos munkanélküliség dacára legalább halvány reményt keltő jövőt kínálni nekik.