A két kastéllyal rendelkező Panenské Brezany fontos település a 20. századi cseh történelemben. A második világháború idején ugyanis az egyik (alsó) kastélyban Reinhard Heydrich, a cseh-morva protektorátus náci helytartója lakott, aki a cseh ejtőernyősök által 1942. május 27-én Prágában ellene elkövetett merényletben életét vesztette. A másik (felső) kastélyban pedig egy másik náci elöljáró és Heydrich utóda, Karl Hermann Frank, a protektorátust felügyelő német államminiszter lakott.
Az új múzeumot ez utóbbi, a helyi lakosok által „felsőnek” nevezett kastélyban alakították ki. A kastélyban az utóbbi években idősotthon működött, és rekonstrukciója, valamint múzeum céljára való átalakítása 53 millió koronába került (610 millió forint), amiből 22 milliót az európai alapokból fedeztek.
„A nemzeti elnyomás és ellenállás új emlékhelye az 1938-1946 közötti európai, de főleg a csehországi eseményeket mutatja be, különös tekintettel a Reinhard Heydrich elleni merényletre” – közölte Jaroslava Pokorná Jermanová közép-csehországi elöljáró.
A multimediális kiállításon egyebek között látható az a kötél is, amellyel a pankráci börtönben a fasiszták a cseh ellenállókat felakasztották. Ugyancsak megtekinthető a kivégzőhely eredeti börtönajtaja is. Láthatóak továbbá a korabeli német egyenruhák, a csehországi náci vezetők személyes dolgai, leveleik, feljegyzéseik és egykori hivatalos, valamint illegális sajtótermékek is.
Történelmi források szerint a Heydrich elleni merénylet után a cseh-morva protektorátus náci vezetése Panenské Brezanyban döntött arról, hogy válaszul a merényletre a földdel teszik egyenlővé Lidice és Lezáky településeket, lakosaikat pedig kiirtják, illetve koncentrációs táborba hurcolják.