Donald Trump a Twitter közösségi portálon jelentette be döntését. „Mike Pompeo, a CIA igazgatója lesz az új külügyminiszter. Remek munkát fog végezni! Köszönet Rex Tillersonnak a szolgálatáért. Gina Haspel lesz a CIA új igazgatója, az első nő ezen a poszton. Mindenkinek gratulálok” – írta mikroblog-bejegyzésében az elnök.
Gina Haspelt tavaly nevezték ki a CIA igazgatóhelyettesévé.
Mind Pompeo, mind Haspel kinevezését, meghallgatás után, a szenátusnak kell jóváhagynia.
Amerikai sajtójelentések már hónapok óta szóltak arról, hogy Donald Trump szívesen látná Mike Pompeót a külügyminisztérium élén. Tavaly októberben, amikor kiszivárgott, hogy állítólag lehülyézte Trumpot, már távozni akart posztjáról, de Mike Pence alelnök közbenjárására mégis maradt.
A 65 éves Tillersonnak – aki korábban az Exxon Mobil olajcég vezetője volt és közigazgatási tapasztalat nélkül vette át a külügyminisztérium irányítását – többször is nyilvános nézeteltérései voltak Donald Trumppal kulcsfontosságú nemzetbiztonsági kérdésekben. Így például nem értett egyet az elnök álláspontjával az iráni atomalku, az Észak-Koreával folytatandó tárgyalások vagy a párizsi klímaegyezményből való amerikai kilépés ügyében.
A The Wall Street Journal a Fehér Ház egy névtelenséget kérő tisztségviselőjét idézve azt írta: Donald Trummp még az Észak-Koreával folytatandó tárgyalások előtt biztosítani akarta a cserét az amerikai diplomácia vezetésében. A The New York Times szerint Trumpot irritálta Tillerson testbeszéde is. A lap szerint ugyanis a külügyminiszter mindig forgatta a szemét, ha a megbeszéléseken valamiben nem értett egyet az elnökkel.
Tillerson a múlt héten afrikai körúton volt, és munkatársai szerint a hétvégén nem érezte jól magát, és ezért egy nappal előbb tért vissza Washingtonba. Hétfőn nyilatkozatban támogatta London Moszkvát okoló álláspontját egy Dél-Angliában élő volt orosz kettős ügynök megmérgezése ügyében. Az ideggázzal elkövetett mérgezés „nyilvánvalóan Oroszországból jött és bizonyosan meglesz rá a válasz” – fogalmazott Tillerson, miközben a Fehér Ház nem nyilvánult meg az ügyben.
Az új külügyminiszter-jelöltet, Mike Pompeót, Trump feltétlen híveként tartják számon Washingtonban. Mielőtt a CIA igazgatója lett, keményvonalas republikánus képviselő volt Kansas államból.
Rex Tillerson: fontos a gördülékeny átmenet
A Donald Trump elnök által kedden menesztett Rex Tillerson külügyminiszter a minisztériumban tartott tájékoztatón jelentette be, hogy megbízatása március 31-én ér véget, és fontosnak tartja a gördülékeny átmeneti időszakot az új miniszter beiktatásáig. Időközben elbocsátották a külügyi államtitkárt is.
Az érzékelhetően megrendült tárcavezető közölte: kedden délelőtt, leváltásának híre után, beszélt az elnökkel, de nem bocsátkozott részletekbe a beszélgetés tartalmáról. Bejelentette: visszatér a magánszektorba. Tillerson korábban az Exxon Mobil olajipari cég vezetője volt. A miniszter elmondta, hogy a minisztérium irányításának felelősségét a tárca második számú vezetőjére ruházza, majd röviden összefoglalta az általa irányított diplomácia eredményeit.
Álláspontja szerint az Észak-Koreára folyamatosan gyakorolt nyomás a várakozásokon felül eredményes volt, a Szíriában elért tűzszünet sok életet megmentett, bár még nagyon sok a tennivaló, és kitért Kínára is. Azt hangsúlyozta, hogy még sok munka szükséges, hogy „egyértelmű kapcsolatokat” alakítsanak ki Washington és Peking között. Oroszországról szólva leszögezte: „amennyiben Moszkva továbbra is a jelenlegi úton halad, egyre nagyobb mértékben elszigetelődik majd”.
Rex Tillerson tájékoztatója előtt néhány perccel a Fehér Ház elbocsátotta Steve Goldstein külügyi államtitkárt is, arra hivatkozva, hogy a Fehér Házéval ellentétes álláspontot képviselt Tillerson menesztésével kapcsolatban.
Goldstein kedden délelőtt ugyanis azt nyilatkozta, hogy az amerikai diplomácia irányítója nem tudott a leváltásáról, csupán kedden, Donald Trump elnök Twitter-bejegyzéséből értesült róla. Az államtitkár közleményében azt is hangsúlyozta, hogy a külügyminiszternek szándékában állt maradni a posztján.
Az első – a The Wall Street Journal című lap által megszellőztetett – hírek szerint a Fehér Ház egyik tisztségviselője pénteken telefonon érte utol az afrikai körúton tartózkodó Tillersont Afrikában, és azonnali hatállyal hazarendelte őt. Kedden délután egy neve elhallgatását kérő kormányzati tisztségviselőre hivatkozva a CNN hírtelevízió azt közölte, hogy Trump elnök pénteken maga közölte Tillersonnal, hogy visszavonja a megbízatását. Majd a Fehér Ház tisztségviselője pontosított: John Kelly kabinetfőnök tudatta Tillersonnal, hogy megválnak tőle, időpontot állítólag nem közölt vele.
Donald Trump kedden, amikor újságírók a miniszter elbocsátásának körülményeit firtatták, így fogalmazott: „Rex és én már régóta beszélgettünk erről. Nem igazán gondolkodtunk egyformán”.
Donald Trump Pompeóról: energikus, és mindig azonos hullámhosszon van vele
Donald Trump amerikai elnök újságírók előtt dicsérte Mike Pompeót, az új külügyminiszter-jelöltet, energikusnak nevezte őt, és hozzátette, hogy mindig „azonos hullámhosszon” vannak.
Trump a Fehér Ház előtt nyilatkozott kedden Mike Pompeo eddigi CIA-igazgatóról. „Most már jó ideje dolgozom vele. Fantasztikusan energikus, fantasztikus intellektusa van, mindig ugyanazon a hullámhosszon vagyunk. Nagyon jó a viszonyunk, és erre van szükségem egy külügyminiszter esetében” – fogalmazott az elnök.
Hozzátette: a legfontosabb külpolitikai kérdésekben már nem egyeztetett négyszemközt a távozó külügyminiszterrel, Rex Tillersonnal. Trump ilyen fontos kérdésnek nevezte meg az iráni atomalkut, s kifejtette, hogy mind ő, mind Pompeo úgy gondolják, hogy az Iránnal kötött többhatalmi atomalku fenyegetést jelent az amerikai nemzetbiztonságra.
Mindazonáltal az elnök a jókívánságait fejezte ki Tillersonnak. „Azt hiszem, Rex most sokkal boldogabb” – tette hozzá. „Most már tényleg nagyon közel vagyunk ahhoz, hogy olyan kabinet álljon fel, amilyet akarok” – tette hozzá.
Közben kiderült, hogy Rex Tillersonnak nem állt szándékában távozni a külügyminisztérium éléről, egyáltalán nem számított az eltávolítására, s csupán Donald Trump kedd reggeli Twitter-bejegyzéséből értesült erről.
A The Wall Street Journal külügyi forrásokból származó értesülései szerint a miniszter nem azért rövidítette meg afrikai körútját, mert rosszul érezte magát, hanem mert pénteken a Fehér Házból felhívták telefonon és hazarendelték őt. Donald Trump elnök a hétvégén egyeztetett Mike Pompeóval, és elemzők azt valószínűsítik, hogy akkor ajánlotta fel neki a külügyi tárca vezetését.
„A miniszternek teljes mértékben szándékában állt posztján maradni, tekintettel a fontos nemzetbiztonsági kérdésekben tapasztalható, kézzelfogható előrehaladásra” – fogalmazott újságíróknak Steve Goldstein, közpolitikáért felelős külügyi államtitkár. Goldstein azt is elmondta, hogy Tillerson kedden nem beszélt az elnökkel és nem tudja, mi szolgáltatott okot az elbocsátására.
Mike Pompeo, a külügyminiszteri poszt várományosa közleményben köszönte meg Donald Trumpnak a lehetőséget, mind a CIA vezetéséért, mind a külügyminiszteri jelölésért. Pompeo azt hangsúlyozta: Donald Trump „vezetői képessége Amerikát biztonságosabbá tette”. Bob Corker, a szenátus külügyi bizottságának republikánus vezetője szintén nyilatkozott újságíróknak. Bejelentette, hogy Mike Pompeo szenátusi meghallgatására április elején kerül sor, s nem lát akadályt miniszteri jelöltségének jóváhagyásához.