Az ukrán diplomáciai tárca tájékoztatója szerint a Keskeny Ernő kijevi magyar nagykövetnek átadott jegyzékben az áll, hogy a beregszászi diplomata a tisztségével összeegyeztethetetlen tevékenységet folytatott, amivel megsértette a konzuli kapcsolatokról szóló 1963-as bécsi egyezményt, ezért távoznia kell az országból.
Az ukrán külügyminisztérium arra számít, hogy a „magyar fél a továbbiakban tartózkodni fog mindenfajta barátságtalan lépéstől az Ukrajnához fűződő kapcsolatokban, a kiküldött tisztségviselői pedig a törvénysértésektől”.

Befognák a kisebbségek száját – kimondták az ukrán nyelv felsőbbrendűségét
Fotó: 123RF
Közleményükben azt is írták, a kárpátaljai magyar kisebbségre mint kapocsra számítanak a kétoldalú viszonyban, és erre biztatták Magyarországot is. Egyes vezető ukrán országos médiumok beszámolóikban azt a látszatot keltették, mintha magát Keskeny Ernő nagykövetet nyilvánították volna persona non gratának.
Az összehangolt kijevi kormányzati kommunikáció azzal zárta a kiutasításról szóló tudósítását, hogy Pavlo Klimkin a múlt heti New York-i ENSZ-közgyűlésen magyar kollégájával megpróbálta tárgyalásos úton megoldani a kialakult helyzetet, de Szijjártó Péter merev álláspontja miatt ez nem sikerült.
Miután a magyar külgazdasági és külügyminiszter azonnal bejelentette a hasonló válaszlépést, Pavlo Klimkin abszolút nem adekvát döntésnek minősítette, hogy Budapest is hazaküld egy ukrán diplomatát.
Sietett hozzátenni, már munkát is talált a kiutasított személynek, a külügyminisztérium ungvári irodájában kap állást, mert a jelek azt mutatják, bőven van ott teendő, fogalmazott a kijevi tárcavezető.
A fejlemények tükrében bátran kijelenthető, hogy az ominózus beregszászi videofelvétel nem a véletlen műve volt.
Megjelenése óta központi témává emelték a kettős állampolgárság kérdését, a kárpátaljai magyarokat pedig rossz szándékkal olyan közösségként próbálják beállítani, mint amelyik Ukrajna ellensége és a donbászihoz hasonló szeparatista szándékai lennének.
Az etnikai uszítás miatt Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke panaszt is tett az ukrán diplomácia vezetőjére a főügyészségen.
Csakhogy éppen Jurij Lucenko főügyész riogat azzal, hogy elveszik az ukrán állampolgárságot azoktól, akikről kiderítik, hogy magyar útlevelük is van. A meglehetősen kétes hátterű Mirotvorec radikális portál már listázni is kezdte azokat, akikről feltételezhető, hogy kettős állampolgárok, de Szijjártó Pétert is Ukrajna ellenségeként aposztrofálták.
Időközben a határátkelőhelyeken is mindenfajta indoklás nélkül félreállítanak, alaposan átkutatnak és órákig várakoztatnak kárpátaljai magyar közszereplőket. Az Egán Ede gazdaságfejlesztési pályázaton nyertes magyar vállalkozókat pedig a titkosszolgálat (SZBU) viszi be megfélemlítő célzattal kihallgatásra.
Holott a kettős állampolgárság tilalma finoman szólva sem egyértelmű. Leonyid Kozsara korábbi ukrán külügyminiszter szerint bődületes és szándékos hazugság, hogy az ukrán alkotmány tiltja a kettős állampolgárságot.
Elmagyarázta, ő maga is részt vett az 1996-os alkotmányozási folyamatban, és az alapdokumentumban megfogalmazott egységes állampolgárság azt jelenti, Ukrajnában egyetlen állampolgárság van, és nem létezhet régiónkénti más állampolgárság.
Alkotmányban rögzített tényállás az is, hogy saját akarata ellenére senki sem fosztható meg ukrán állampolgárságától. Ha valaki egy másik ország állampolgára is, ettől függetlenül Ukrajnában őt minden esetben kizárólag ukrán állampolgárként kezelik.

A magyar tárcavezető szilárd álláspontját is sérelmezte Kijev
Fotó: MTI
Ám arról szó sincs, hogy emiatt bárki is büntethető, ez csak szándékos riogatás és félelemkeltés, húzta alá a politikus. Olekszij Jakubin kijevi elemző politikai show-műsornak nevezte az ukrán diplomácia vezetőjének megnyilvánulásait.
Nagyon vad lépésnek minősítette a beregszászi konzul hazaküldését, szerinte a hatalom szándékosan emelte ezt az ügyet a választási kampány részévé.