Elkapták az Afrikából Olaszországba tartó embercsempészet központi figuráját, Mered Medhanie-t, számoltak be a híradások május végén. Tegnap azonban kiderült, a letartóztatott férfi mégsem az, akinek gondolták. A 35 éves eritreai Medhanie helyett a szudáni hatóságok valószínűleg egy 27 éves menekültet adtak át az olasz hatóságoknak, akit családja és barátai Medhanie Tesfamariam Kidane néven azonosítottak. „Felhívtam a menekülteket, akik ismerik a keresett embercsempészt, és megmutattam nekik a most elkapott férfi képét. Mindegyikük azt mondta: Nem, ez nem az az ember, aki Európába vitt minket.” – mondta Meron Estefanos, egy svéd-eritreai újságíró a BBC-nek. „Úgy gondolom, rossz embert kaptak el. Ez az ember csak egy menekült, aki történetesen rossz helyen volt rossz időben.”
A nyomozók szerint a keresett Medhanie lehet a felelős 359 migráns haláláért, akik akkor fulladtak meg, amikor hajójuk elsüllyedt 2013 októberében. Az eritreai férfi 2012 óta vezeti a közép-afrikai országokból Líbia, majd onnan Európa felé tartó migrációs emberáradatot. Medhanie-vel szemben az olasz ügyészség tavaly adott ki nemzetközi körözést, a brit és a szudáni titkosszolgálattal folytatott együttműködésnek köszönhetően derítették ki tartózkodási helyét Szudánban. Estefanos újságíró elmondta, egyes pletykák szerint a keresett férfit már letartóztatták Szudánban, ám vesztegetéssel sikerült kijutnia a börtönből.