Az ACEA kimutatásai szerint az idei első három hónapban összesen 154 795 elektromos, hibrid elektromos, illetve más alternatív üzemanyaggal, például propángázzal vagy földgázzal hajtott járművet regisztráltak az EU-ban. A tisztán elektromos üzemű járművek száma 35 730 volt, 26,8 százalékkal több a 2015. első negyedévi 28 181-nél. Hibrid járművekből 69 530-at, 30,1 százalékkal többet helyeztek forgalomba, mint tavaly ugyanebben az időszakban. Csökkent viszont a gázüzemű járművek iránti kereslet, ezekből csak 49 535 darabot, azaz 22,4 százalékkal – mintegy 15 ezerrel – kevesebbet regisztráltak az egy évvel korábbinál.
Az alternatív hajtású járművekből Spanyolországban volt a legnagyobb növekedés az első negyedévben, ennek mértéke csaknem elérte az 52 százalékot. Franciaországban 28,7 százalékkal, Nagy-Britanniában 23,7 százalékkal, Németországban pedig 13,0 százalékkal többet helyeztek üzembe ilyen járművekből az idei január–márciusi periódusban, mint tavaly. Ebben a három országban teljes mértékben az elektromos és a hibrid járművek adták a növekedést.
Olaszországban viszont éppen fordított volt a helyzet, itt 13 százalékkal csökkent a forgalomba helyezett alternatív hajtású járművek száma, mégpedig a gázüzemű járművek forgalmának visszaesése miatt. Itáliában az alternatív hajtású járművek forgalmának 80 százalékát így is a gázüzemű autók adják.
Magyarországon az első negyedévben az ACEA adatai szerint elektromos járművekből összesen 71 került forgalomba, tavaly pedig húsz. Hibrid autóból 279-et regisztráltak az idén a tavalyi első negyedévi 139 után. Egyéb alternatív hajtású gépkocsit pedig kilencet, míg tavaly ilyen ez a mennyiség tíz volt. Összesen tehát 359 járművel bővült az idei első negyedévben a magyar alternatív járműpark, míg tavaly 169 volt a gyarapodás.