„A kutatási munkálatok során a repülőgép pilótafülkéje alatt megtaláltuk az egyik feketedobozt” – idézi a meg nem nevezett illetékest a TASZSZ, hozzátéve: egyelőre nem tudják, milyen állapotban van a berendezés.
Az illetékes röviddel később közölte, hogy sikerült a feketedobozt kiemelni a vízből, rövidesen repülővel Moszkvába viszik, ahol a védelmi minisztérium szakemberei elemzik.
„Jelenleg azt tartják a baleset egyik lehetséges fő okának, hogy idegen tárgyak kerülhettek a gép hajtóművébe” – írja az orosz állami hírügynökség egy másik illetékest idézve, aki szerint továbbra is vizsgálnak más lehetséges okokat, így a pilótahiba, illetve a gép fedélzetén történt műszaki meghibásodás lehetőségét is.
Az orosz hírügynökség a mentőszolgálatoktól kedd reggel úgy értesült, hogy három újabb holttestet és rengeteg emberi maradványt találtak a szerencsétlenség térségében. Az értesülést hivatalos forrásból eddig még nem erősítették meg.
Előzőleg 13 holttest megtalálásáról számoltak be. Hétfő reggel tizenegy holttestet és 86 maradványt szállítottak katonai géppel Moszkvába, a nap folyamán újabb két holttestet és újabb maradványokat találtak. Megtalálták Roman Volkovnak, a gép parancsnokának holttestét is, őt az egyenruháján lévő rangjelzésről azonosították. Az orosz védelmi minisztériumnak a szíriai Latakiába tartó gépe – fedélzetén 84 utassal és 8 fős személyzettel – vasárnap reggel zuhant a Fekete-tengerbe röviddel azután, hogy felszállt Szocsi repülőteréről.
A gépen katonák, újságírók, egy ismert segélymunkás és a hadsereg Alekszandrov művészegyüttesének 64 tagja és vezetője utazott, akik újévi koncertet adtak volna a hmejmimi orosz légi támaszponton.