Szinte nincs olyan nap, hogy valamelyik kábeltévé-csatornán ne bukkannánk egy filmre a tengerek ragadozójáról, a cápáról, amint kitátott szájjal úszik az operatőr felé. Tudják, hány ember válik évente átlagosan cápatámadás áldozatává? Tíz. Van viszont egy rovar – amely nem lopta be magát különösen a szívünkbe –, a szúnyog; az általa terjesztett betegségekben évente 750 ezer ember veszti életét. Akkor melyik a csúcsragadozó: a cápa vagy a szúnyog? Nyaranta csakúgy, mint az emberek, ezek is milliárdszámra kerekednek fel. Ha nem jönnek hozzánk, mi megyünk el hozzájuk.
A természet ezen apró zümmögő szüleményei 250 millió évvel ezelőtt alakultak ki Afrika őserdeiben és Ázsia bambuszligeteiben. Amerikába az első rabszolgahajókon érkeztek az afrikai moszkitók. Ezek a nemkívánatos rovarok a kereskedelem világméretűvé válásával terjedtek el szinte az egész Földön. A Déli-sarkot kivéve szinte mindenhol megcsíphetnek, egyes példányaik olyan, nem egészen trópusi időjárású területekre is eljutottak, mint Grönland vagy Alaszka.
Európában 1979-ig nem lehetett találkozni a „legendás” ázsiai tigrisszúnyoggal, azóta mi is büszkélkedhetünk az Aedes albopictusszal, amely a dél-kínai, kambodzsai, vietnami mocsaras bambuszerdők szülötte. A szúnyogkutatók tudni vélik, hogy egy Ázsiából érkezett használtgumi-szállítmányban bújhattak meg az ázsiai tigrisszúnyog lárvái.
Túlélésük titka a gyors adaptáció
A tigrisszúnyog viszonylag későn jelent meg Amerikában, az Egyesült Államokban csupán 1985-ben azonosították, de a konkvisztádorokat megszégyenítő sebességgel, egy év alatt „elfoglalta” Közép-Amerikát, Brazíliát és Argentínát. Az általa – és a csaknem hatvanféle más szúnyog csípésével – terjesztett zikavírus az állapotos nők megszületendő gyermekének kisfejűségét okozhatja, ezért joggal váltott ki 2016-ban világpánikot, épp a Rio de Janeiró-i olimpia előtti hónapokban. A sportrendezvénynek egy éve vége, és a hírek szerint lecsengett a járvány, de egy-egy országban újból akadnak megbetegedések.
„Világunkban semmi sem képes olyan sebességgel elterjeszteni egy kórt, mint ez a kicsiny rovar” – állapította meg a közelmúltban megjelent könyvében Erik Orsena francia akadémikus író, aki Isabelle de Saint-Aubin doktorral együtt A szúnyogok geopolitikája címmel írt tanulmányt. Orsena csak úgy kedvtelésből a vízről, a gyapotról és a papírról is írt már könyvet. Most is valódi „csatatereken” tájékozódott: felkereste Guyanát, Kambodzsát, járt számos afrikai országban.
Ugandában, egy különösen fertőzött kunyhóban tízezer szúnyogot számoltak meg a munkatársai. Orsena szerint a szúnyogok túlélésének titka az adaptáció. Az embernél egy évszázad alatt négy generáció nő fel, míg a szúnyog esetében ez hatszáz, így a rovarok gyorsabban képesek az új körülményekhez hozzáidomulni, alkalmazkodni.
A szúnyogok egyébként nem akarnak fájdalmat okozni nekünk, a nőstény szúnyogokba be van „táplálva”, hogy vért kell összegyűjteniük a lárváik táplálására. És természetesen annak sincsenek tudatában, hogy a csípéssel esetleg betegséget terjesztenek. Ennyi elég is a szúnyogok mentegetésére.
De hová tettem a szúnyogirtómat?!
