Az Iszlám Állam terrorszervezet jelentkezett a melbourne-i késes támadás elkövetőjeként, amelyben egy ember életét vesztette, két személyt pedig továbbra is kórházban ápolnak. A hatóságok terrorcselekményként kezelik a történteket. A 31 éves, sajtóforrások szerint szomáliai származású elkövető helyi idő szerint péntek délután hajtott neki autójával egy bevásárlóközpontnak az ausztrál nagyváros központjában.
A gépjárművet gázpalackokkal pakolta meg, ám az ütközéskor nem mindegyik robbant be. A férfi ezek után késsel támadt a közelben tartózkodó civilekre, akik közül három embert szúrt meg, továbbá egy kiérkező rendőrt is megsebesített. Az egyenruhások végül lelőtték a merénylőt, aki a kórházban belehalt a sérüléseibe. A megkéselt járókelők egyike a helyszínen életét vesztette.
Graham Ashton, Victoria állam rendőrparancsnoka később megerősítette, hogy terrorcselekményként kezelik az incidenst.
– Nem gondoljuk, hogy jelenleg is fennáll a fenyegetettség – szögezte le, hozzátéve: ennek ellenére felülvizsgálják a hét végi ünnep, az emlékezés napja idejére foganatosítandó biztonsági intézkedéseket, és feltehetően meg fogják erősíteni a rendőri jelenlétet a nagyvárosban.
A rendőrparancsnok arról is beszélt: a szomáliai merénylőt a megfigyelt családtagjai révén ismerték a titkosszolgálatok. A férfinek közvetlenül nem volt dolga a terrorellenes egységekkel, korábban „csak” droghasználat, lopás és közlekedési vétségek miatt került a hatóságok látókörébe. Pár sajtóforrás arról számolt be, hogy a férfi Allahot éltette a merénylet elkövetésekor, ám a rendőrparancsnok nem tudta megerősíteni az erre vonatkozó információt.
Scott Morrison ausztrál miniszterelnök közleményben ítélte el a Melbourne-ben történteket, gyalázatos és gyáva dolognak nevezve a támadást.
– Az ausztrálok a közeljövőben is élvezni fogják mindazokat a szabadságokat, amelyeket a terroristák olyannyira megvetnek – írta a kormányfő, aki az ellenzék részéről kritikákat is kapott, miszerint nem költ elég pénzt a polgárok biztonságának garantálására.
Korábbi támadások
Az újabb melbourne-i vérengzésre James Gargasoulas perének idején került sor. A görög származású férfi tavaly januárban hajtott végre gázolásos merényletet a nagyváros ugyanezen utcáján. A nem iszlamista ihletettségű támadásban hat ember életét vesztette, több mint harmincan pedig megsebesültek. 2017 decemberében pedig karácsonyi vásárlók közé hajtott Melbourne-ben egy afgán származású ausztrál, aki 2004-ben menekültként érkezett a szigetországba. A szándékos gázolás egy 83 éves férfi halálát okozta.