Az egyiptomi államfői hivatal közlése szerint Szíszi erről Donald Tuskkal, az Európai Tanács elnökével és Sebastian Kurzzal, az Európai Unió tanácsának soros elnökségét ebben a félévben betöltő osztrák kancellárral tárgyalt kairói látogatásuk alkalmával.
A találkozón a politikusok áttekintették az egyiptomi hatóságok illegális migrációval szembeni intézkedéseit, valamint az észak-afrikai államnak a szárazföldi és tengeri határai ellenőrzésére tett erőfeszítéseit a környező országokban uralkodó ingatag állapotok tükrében.
Szíszi és vendégei megvitatták a legfrissebb közel-keleti fejleményeket is, különös tekintettel a káoszba süllyedt Líbiára és polgárháború dúlta Szíriára.
A vezetők egyetértettek abban, hogy az érintett konfliktusövezetekben politikai rendezéssel lehet véget vetni a harcoknak, és egyben a migrációnak.
Az osztrák kancellár hivatalának szóvivője az APA hírügynökségnek elmondta: a megbeszélésen megvitattak egy lehetséges csúcstalálkozót, amelyen az EU és Egyiptom mellett több arab állam is képviseltetné magát. Hozzátette: a tervezett csúcsot valószínűleg a jövő év elején, Egyiptomban rendeznék meg. Mint mondta, a csúcs természetesen az illegális bevándorlásra fog összpontosítani, témája a fokozott gazdasági, politikai és oktatási együttműködés lenne.
Az osztrák szóvivő szerint Szíszi a kancellárral folytatott kétórás megbeszélésén is azokat az egyiptomi intézkedéseket ismertette, amelyek az Európába igyekvő migránsok feltartóztatását célozzák.
A konfliktusok és nehéz gazdasági körülmények elől menekülők gyakran próbáltak átkelni az egyiptomi területen Líbia felé, amely az Afrikából Európába igyekvő bevándorlók egyik fő tranzitállomása lett.
2016 októberében az egyiptomi parlament törvényt fogadott el az illegális migráció és az embercsempészet ellen. A 34 cikkelyből álló jogszabály komoly pénzbírságtól a szabadságvesztésig terjedő büntetésekkel sújtja a jogsértőket.