Az ARD országos közszolgálati televíziónak adott interjúban a szíriai elnök elmondta, hogy a damaszkuszi vezetés mindent megtesz a tűzszüneti megállapodás sikeréért.
Hozzátette, hogy az ellenzék fegyveresei visszatérhetnek a „normális civil életbe”, ha leadják fegyvereiket.
A kedd este bemutatandó interjúból előzetesen közölt részletek szerint a szíriai államfő azt mondta, hogy országa „nem teljesen szuverén”, mert katonai segítségre szorul Oroszországtól, Irántól és Libanontól. A partnerek azonban csak azért segítenek, hogy korlátozzák az iszlamista terror terjedését „más területekre, és nem csak szomszédos országokra”, vagyis „nem a mi védelmünkért, hanem saját maguk védelméért jöttek” – mondta Bassár el-Aszad.