Az épületet hatalmas robbanás rázta meg, és percek alatt elborították a lángok, csapdába ejtve a bennlévőket, jelentette az MTI. A tűz helyi idő szerint hajnali három órakor keletkezett, és a tűzoltók hajnalig oltották. A robbanás következtében a közelben lévő házakban is károk keletkeztek, az áldozatok között pedig volt egy kerékpáros is, akit a baleset helyszínétől egy kilométerre talált el egy repülő betondarab.
Kerala állam miniszterelnöke egy tévéadónak nyilatkozva közölte: úgy tudja, hogy a helyi vallási hatóságoknak nem volt engedélyük a tűzijátékra. Az engedélyt éppen a biztonsági kockázatok miatt tagadták meg tőlük. Indiában a templomokban gyakoriak a tűzesetek, illetve az olyan tömegszerencsétlenségek, amelyekben az emberek agyontapossák egymást, mert egyrészt enyhék a biztonsági előírások, másrészt sokszor még ezeket sem tartják be.
– Mikor tanulunk a múlt tragédiáiból? – tette fel a kérdést a Zee News tévécsatorna. Narendra Modi indiai miniszterelnök megrendülten nyilatkozott a katasztrófával kapcsolatban, és közölte, azonnal a helyszínre utazik.