A második köztársaság hetven évéből mintegy ötven a két legnagyobb párt, a szociáldemokrata (SPÖ) és a Néppárt (ÖVP) nagykoalíciójának jegyében telt, és ma is ez a pártszövetség van hatalmon. Míg több más országban a nagykoalíció rendkívülinek, addig Ausztriában a „normálisnak ” számít. Nem véletlen, hogy a két nagy párt koalíciója a társadalomban egy nagy hatalmi kartell benyomását keltette. Az elutasítás mértékét jól mutatta, hogy míg a korábbi évtizedekben a két nagy párt a szavazatok mintegy hetven-nyolcvan százalékával rendelkezett, az ezredfordulótól választásra választásra veszített támogatottságából.
A párt 2015-ben több tartományban is jelentős számú szavazatot vesztett és Burgenlandban politikai tabutöréssel ért fel, hogy a szociáldemokraták a jobboldali Szabadságpárttal kötöttek koalíciót. Faymann hét és fél éves kancellárságának negatív mérlegét bizonyítja, hogy az általa vezetett SPÖ 20 tartományi, illetve helyi választás közül 18-at elveszített.
Az SPÖ és személy szerint Werner Faymann rohamos tekintélyvesztésében az államfőválasztás első fordulója és a menekültválság nagy szerepet játszott. A második osztrák köztársaság időszakában először történt meg, hogy az államfőválasztás első fordulójában a két nagy párt nem tudta megszerezni a szavazatok többségét, azoknak csupán alig több mint 22 százalékához jutott, és így nem tudott saját jelöltet állítani az elnökválasztás második fordulójára. A nagy múltú szociáldemokrata párt jelöltje a hat induló között csak az ötödik helyen végzett. A választók 72 százaléka az ellenzéki Szabadságpártra szavazott és csak 15 százaléka a szociáldemokratákra.
A menekültválság alaposan megtépázta Faymann tekintélyét. A kancellár fél éven belül a menekültpolitika egyik végletből a másikba esett: a nyitott határok merkeli gyakorlatának feltétlen hívéből egy olyan menekültpolitika képviselője lett, amely Európa leszigorúbb menedéktörvényét teremtette meg, és mind az éves bevándorlást, mind a menekültek áthaladását tekintve szigorú „felső határokat” rögzített. Ezen kívül a nyugat-balkáni menekültút lezárását és a fizikai határzárak emelését is a hivatalos politika részévé tette.
Ez a nagy pálfordulás a szavazókat váratlanul érte. A választók a menekültpolitikának inkább a szabadságpárti eredeti változatát és nem a „kópiát” részesítették előnyben, vagy éppen a zöldek támogatottságát erősítették. Faymann körül pártján belül is fogyott a levegő. Május elején saját pártjának tagjai nyíltan követelték a lemondását. A tartományi pártvezetők sorra kihátráltak támogatóinak sorából. Személye a párton belüli szakadás és ellentétek forrásává vált, különösen a menekültpolitika és a Szabadságpárthoz való viszony meghatározásának kérdésében.
Az osztrák pártpolitikai térkép alakulásával kapcsolatban a szakértő úgy értékelte: a második világháború utáni nagy néppártok integrációs erejének gyengülése és a politikai közép csoportjait integráló jobboldali pártok erősödése a menekültválsággal felgyorsult. Az osztrák szociáldemokrata párt egykori saját sikereinek az áldozata lett. A nagy szociális kérdések úgyszólván valamennyi párt programjának részéve váltak. A munkásság aránya jelentősen csökkent, összetétele és jellege megváltozott. A mai osztrák munkásság sok tekintetben „elkispolgárodosott , és mint ilyen a menekült- , valamint a gazdasági és pénzügyi válság hatásaiból táplálkozó elbizonytalanodás légkörében, a vélt vagy valóságos fenyegetésekkel szemben a megoldást nem a hagyományos elitben látja.
Arra a kérdésre válaszolva, hogy a kancellár lemondása milyen hatással lehet a magyar-osztrák kapcsolatokra, Kiss J. László kijelentette: nem kérdéses, hogy 2015 őszén Faymann a magyar menekültpolitika minősítésével kapcsolatban a magyar-osztrák kapcsolatok történetében szokatlannak és elfogadhatatlannak számító nyilatkozatokat tett. Lemondása ebben az összefüggésben előnyös lehet a kétoldalú kapcsolatokra, mivel azok – a hatalomban lévő pártokra való tekintet nélkül – a közép-európai együttműködés nélkülözhetetlen elemei.
Faymann távozását követően és az elnökválasztás döntő, május 22-i második fordulója előtt a belpolitikai helyzet a szakértő szerint többesélyes. Ha az elnökválasztás második fordulójában Norbert Hofer, a szabadságpárt jelöltje nyerne, ahogy az első fordulóban történt, úgy várható, hogy az új államfő él az osztrák alkotmány 1929-ből származó 70. illetve 29. cikkelyével, amelytől eddig Ausztria második világháború után köztársasági elnökei tudatosan tartózkodtak. Ennek értelmében az osztrák államfő saját mérlegelése alapján menesztheti a kancellárt és kormányát. Azután az általa kijelölt kormány javaslatára feloszlathatja a parlamentet és új parlamenti választásokat írhat ki.
Amennyiben a független, egykori zöldpárti politikus Alexander van der Bellen nyerne, akkor a két nagy párt koalíciója egy újonnan kinevezett szociáldemokrata kancellárral az élén a 2018. évi parlamenti választásokig kormányon maradhat. Végül az opciók közül az sem zárható ki , hogy a Néppárt ”előremenekülve„ új választásokkal vagy anélkül a domináns Szabadságpárt juniorpartnereként egy új koalíció létrehozására tesz kísérlet, amelyre ebben formában az osztrák köztársaság második világháború utáni történelmében még nem volt példa – jelentette ki az MTI-nek Kiss J. László.