A szakértő hangsúlyozta: mindkét országnak megvan a saját célja, és módszereik is eltérőek. Észak-Korea atomprogramjának felszámolása hosszú folyamat, amelynek a végét még nem látni.
Kis-Benedek József emlékeztetett arra: Mike Pompeo amerikai külügyminiszter a Délkelet-ázsiai Országok Szövetségének (ASEAN) szingapúri külügyminiszteri találkozóján azt hangoztatta, hogy a nemzetközi közösségnek továbbra is diplomáciai és gazdasági nyomást kell gyakorolnia Észak-Koreára mindaddig, amíg az ország nem mond le nukleáris fegyvereiről.
Előzőleg az amerikai külügyminiszter elégedetten szólt arról, hogy az ASEAN fenntartotta az eddigi szankciókat Phenjannal szemben.