A sportállamtitkár az MTI-nek telefonon elmondta, hogy az EPAS-konferencián beszédében kiemelte: az államnak olyan védelmi mechanizmusokat kell kiépítenie, amelyek alkalmasak a gyermekek jólétének biztosítására és érdekeik, jogaik leghatékonyabb védelmére.
„Az emberi jogok világszerte ismert és elfogadott etikai, morális normák, s azokat az alapvető szabadságokat jelentik, amelyek minden férfit, nőt és gyermeket egyenlő mértékben illetnek meg vallástól, meggyőződéstől, nemzetiségtől vagy nemtől függetlenül” – fogalmazott Szabó Tünde. Hangsúlyozta, hogy a sport területén a sporttörvény tartalmaz rendelkezéseket a kiskorú sportolók fokozottabb védelme érdekében.
„Fontos hangsúlyozni, hogy 2017. január 1-jétől a Sporttörvény értelmében a szakszövetség – a külön jogszabályokban előírt más szabályzatok mellett – köteles etikai és gyermekvédelmi szabályzatot alkotni. A szabályzatalkotás célja, hogy elősegítse a kiskorú sportolók védelmét az erőszakkal, a kihasználással, a lelki és fizikai bántalmazással és az elhanyagolással szemben. Jó példa hazánkban a Magyar Úszó Szövetség által megalapított Gyermekvédelmi Testület, amelynek egyik fő feladata a gyermekvédelmi program kidolgozása” – mondta Szabó Tünde.
Felhívta a figyelmet a Start to Talk elnevezésű kampányra, amelyhez Magyarországnak is szándékában áll csatlakozni, segítve ezzel szexuális visszaélések visszaszorítását a sporton belül.
Szabó Tünde jelezte, hogy Magyarország támogatja az ülésen aláírandó Emberi jogok és a Sport Nemzetközi Nyilatkozatát (Tbiliszi Nyilatkozat), amely jelentős mértékben hozzájárul az emberi jogok előmozdításához, azok hatékony védelméhez a sport területén.
A tbiliszi összejövetel további kiemelt témája, hogy miként fokozható a korrupció elleni küzdelem a sportban. Szabó Tünde hangsúlyozta, hogy a sport terén tapasztalható korrupció világméretű jelenség, amely a társadalom és a sport alapelveivel ellentétes. Magyarország, amely folyamatosan, egyre több eszközzel törekszik a sportbeli korrupció megelőzésére és felszámolására, a vonatkozó nemzetközi egyezményekhez is csatlakozott, mivel a sportversenyek tiltott befolyásolása elleni küzdelem határokon és szektorokon átnyúló megoldást sürget.
Az Európa Tanács (ET) Miniszteri Bizottsága 2007-es határozatával hozta létre az EPAS-t (Bővített Sport Részegyezmény, Enlarged Partial Agreement on Sport), amely az európai sportpolitikai, sportszakmai kormányközi együttműködés keretéül szolgál. Jelenleg Magyarországgal együtt 36 állam a tagja. A legutóbbi EPAS-konferenciának 2016-ban Budapest adott otthont.
Szabó Tünde Tbilisziben kétoldalú tárgyalásokat is folytatott, Salva Gogoladzéval, Georgia sportminiszter-helyettesével olyan együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá kedden, amelynek fő célja a két ország sport- és ifjúságügyi kapcsolatainak elmélyítése és keretrendszerének kialakítása.