A Szabadságpárt (FPÖ) ugyanis vagy másodhegedűs lesz a Néppárt (ÖVP) és Sebastian Kurz mellett, vagy hatalmon tartja a vasárnap hatalmas vereségbe belefutni készülő szociáldemokratákat (SPÖ). Amennyiben Heinz-Christian Strache Kurz mellett dönt, úgy a koalíciós tárgyalásokon nem tartalmi, inkább személyi kérdések dominálnak: az FPÖ minden bizonnyal magának kéri majd a belügyi és az igazságügyi tárcát.
A párt azonban jobban járna, ha hatalomban tartaná a jelenleg a Néppárttal nagykoalícióban kormányzó szociáldemokratákat. Bár Christian Kern a hétvégén kizárta ennek lehetőségét, ez a cáfolat Ausztriában az eddigi tapasztalatok alapján inkább megerősítést jelent. Ugyanígy cáfolt ugyanis 1999-ben a néppárti Wolfgang Schüssel, majd pártja egyik leggyengébb, harmadik helyezést hozó választási eredményét követően összeállt a második helyezett, akkor még Jörg Haider vezette FPÖ-vel.

Christian Kern és Sebastian Kurz a vasárnapi tv-vitán
Az osztrák sajtó szerint amennyiben vasárnap 4-5 mandátumos többséget kap a parlamentben egy FPÖ–SPÖ-felállás, nekiállnak nyélbe ütni a koalíciót. Rainer Nowak úgy látja, az FPÖ kevésbé fél a gyenge szocdemektől, mint Sebastian Kurztól. Ne feledjük: amint tavasszal Kurz bejelentette, hogy indul a kancellári posztért, az ÖVP támogatottsága rögtön az egekbe emelkedett, Strachééké pedig nagyot zuhant. Kurz koalíciós tárgyalásokon való elvérzése elégtétel lenne ezért a közvélemény-kutatásokban év elején még magabiztosan vezető FPÖ-nek.
Hát még az SPÖ-nek: bár vannak párton belüli ellenzői a „populistákkal” való összeállásnak, semmi másra nem vágynak jobban, mint hogy ellenzékben lássák az ÖVP-t. Ennek Kern kancellár is hangot adott nemegyszer. Egy azonban biztos: hiába kap várhatóan több szavazatot az FPÖ, Heinz-Christian Strache kancellárságába biztosan nem fog belemenni a baloldal, ahogyan a 2000-ig elhúzódó kormányalakításkor a Néppárt sem támogatta, hogy a nála jobban szereplő FPÖ jelöljön kormányfőt.
A kék-piros koalíció kerékkötői a kispártok lehetnek. Ha a liberális Neos, a Zöldek és a tőlük kilépő Peter Pilz listája jó eredménnyel lépik át a négyszázalékos parlamenti bejutási küszöböt, azzal Sebastian Kurz ÖVP-je jár a legjobban. Nem csoda, hogy a Néppárt kampánya nemhogy kesztyűs, inkább simogató kézzel jár el ezen pártokkal, jelentősen bővítenék ugyanis Kurz mozgásterét a választást követően. Az Österreich című bulvárlap vasárnapi számában közölt felmérés szerint a Neos 6 százalékon áll, a Zöldek 5, Peter Pilz nyíltan FPÖ-szavazókra utazó listája pedig 4 százalékot tudhat magáénak.
Erhard Busek, Ausztria 1991–1995 közötti ÖVP-alkancellárja ki is nyilvánította: ő egy fekete–zöld–pink felállást látna szívesen a kormányrúdnál, vagyis egy néppárti–zöld–liberális együttműködést, amit az osztrák sajtó rögtön elnevezett a hagyományos osztrák–bajor női népviseletről Dirndl-koalíciónak. „Nem kell, hogy az FPÖ részese legyen a kormánynak! Van más lehetőség is!” – kampányol az ötlet mellett Busek, aki szerint egy ilyen, a németországi Jamaica-koalícióra hasonlító felállás maga lenne az innováció a hárompólusú osztrák pártpolitikában.
Dirndl-párti a befolyásos nemzetközi értelmiségi találkozót, az alpbachi fórumot 2012 óta elnöklő néppárti Franz Fischler is: „Sebastian Kurz vezetésével, a Neosszal és a Zöldekkel együtt Ausztria behozhatja Európa éllovasait, megszilárdíthatja nemzetközi tekintélyét, és sikeresen végbemehet a politikában a generációváltás is.” Az ötlet kitalálói szerint nincs más út, hiszen a nagykoalíció folytatása a jelenlegi állapotokat betonozná be, egy ÖVP–FPÖ-felállás nacionalista rendőrállamot hozna, az FPÖ–SPÖ pedig olaszos fegyelmezetlenséggel összevissza csapkodna csak – érvelnek.