„Ami Fico miniszterelnök megjegyzését illeti, Soros úrnak nincs köze Kiska elnök beszédéhez vagy a legutóbbi tüntetésekhez Szlovákiában” – közölte tegnap Michael Vachon, Soros György szóvivője. Hozzátette: az üzletember találkozott ugyan a szóban forgó Andrej Kiska szlovák államfővel tavaly New Yorkban az ENSZ közgyűlésén, ám ott elsősorban a roma közösség integrációjáról volt szó.
Robert Fico hétfőn a szlovák állam teljes destabilizációjára tett kísérletnek nevezte, ami Ján Kuciak tényfeltáró újságíró és barátnője meggyilkolása után történt. A 27 éves Kuciakot és menyasszonyát másfél héttel ezelőtt gyilkolták meg ismeretlen tettesek.
A gyanú a Kelet-Szlovákiában tevékenykedő olasz maffiára terelődött, Kuciak ugyanis magas rangú politikusok és gazdag üzletemberek homályos ügyeivel, maffiakapcsolataival foglalkozott. Halála előtt szlovák kormánytagoknak az olasz maffiaszervezethez, a calabriai ’Ndranghetához fűződő kapcsolatairól írt cikket.

A hét végén temették el Ján Kuciak újságírót, akinek a meggyilkolása politikai lavinát indított el
Fotós: Reuters
Múlt pénteken 25 városban szerveztek tüntetést, Pozsonyban mintegy húszezren vonultak fel a belügyminiszter lemondását és a kormány határozott fellépését követelve. „Utoljára 1989-ben láttam ekkora tömeget az utcán. Az emberek dühösek és elszántak.Fico azonban nem akarja meghallani őket” – írta a kormánnyal szemben kritikus Denník N című lap.
Robert Kalinák belügyminiszter lemondását követeli többek között a kormánykoalíció legkisebb tagja, a Most–Híd szlovák–magyar vegyes párt is, amely a jövő héten dönt arról, hogy a koalíció tagja marad-e.
Andrej Kiska államfő pedig azt mondta, hogy a kormány átalakítására vagy előre hozott választások kiírására van szükség, a gyilkosság ugyanis hatalmas bizalmatlanságot keltett az emberekben az állam és a rendfenntartó szervek iránt. A szlovák alkotmány értelmében a parlamenti képviselők háromötödének jóváhagyása szükséges az előre hozott választások kiírásához, ám a szociáldemokrata Ficónak és koalíciós társainak egyelőre 78 fős többségük van a 150 fős parlamentben.
Az államfő szavaira reagálva Fico közölte, hogy Kiska „az ellenzék oldalára állt, amely államcsínyt akar”. A miniszterelnök választ követelt arra, hogy miről beszélt Kiska tavaly New Yorkban Soros Györgynél tett látogatásán, amelyen a szlovák diplomácia képviselői nem vettek részt. „Kísérlet zajlik az állam teljes destabilizációjára, próbálkoznak vele, és efelől nem kell hogy kétségeink legyenek” – szögezte le Fico.
– Ha ezt az eseményt összevetjük a szélesebb régiónkban történtekkel (de máshol a világban történtekkel is), nem lehet nem észrevenni, hogy valaki(k)nek nagyon érdeke, hogy a térségben – ez úgy általában most érvényes a V4-ekre – ne legyen rend, se béke és nyugalom. Valaki(k)nek érdeke a káosz, a gyűlöletkeltés, a minél nagyobb rendetlenség.
Erre pedig jó alkalom „lenyúlni” a tüntető tömeget a jogos igazságérzetével együtt és csúnyán kihasználni az iszonyatos gyilkosságot – olvasható a Hírek.sk felvidéki magyar portálon.