- A WikiLeaks újabb leleplező dokumentumokat tett közzé, ezúttal Hillary Clinton kampányfőnökének levelezéséből.
- Clintonék célja megakadályozni a konzervatív püspökök által körvonalazódó „katolikus tavaszt”.
- A demokraták éket kell akarnak verni a konzervatív és a liberális felfogású püspökök közé.
- Az amerikai katolikus püspökök jelentős része annak adott hangot, hogy semmiképp sem támogatják Clinton elnökségét.
- Soros György is képbe került – a pénzemberhez köthető szervezetek arra készülnek, hogy előmozdítsák az abortusz liberalizálását.
Az amerikai Katolikus hírügynökség (Catholic News Agency) számolt be a Hillary Clinton kampányfőnökének a WikiLeaks által kiszivárogtatott leveleinek egy csokráról.
Sandy Newman, a Voices for Progress (civil szervezet, melynek filantrópokból álló tagsága többek között a környezetvédelmet és a demokrácia védelmét tűzte ki zászlajára) váltott több levelet 2012 februárjában John Podestával, aki egyébként katolikus, és a Georgtown Egyetemen tanult, korábban Bill Clinton stábjának főnöke volt, de elnök-vezérigazgatóként dolgozott a liberális agytrösztnek számító Center for American Progress-nél is.
Hillary Clinton bizalmas munkatársai levelezésükben gúnyolódtak a katolikus vallás hívein, és„belülről induló katolikus tavaszt” vizionáltak, amelyet mindenképpen meg kell akadályozni.
A párbeszéd hátterében az állhatott, hogy az amerikai katolikus püspökök jelentős része többször annak adott hangot, hogy semmiképp sem támogatják Clinton elnökségét.
A levelekből kiderül, hogy mindenáron éket kell verni a konzervatív és a liberális felfogású katolikus püspökök közé.
A világos cél megakadályozni a konzervatív püspökök által körvonalazódó „katolikus tavaszt” és a demokrata párt oldalára állítani az elpártolni látszó amerikai katolikus püspöki kart.
A katolikusok jelentős része hagyományosan demokrata párti szavazó, azonban 2008 óta egyre inkább elpártolnak. Az ellentét Barack Obama egészségügyi reformjával kezdődött.
Obama-kormány kötelezte az egyházi fenntartású kórházakat és iskolákat arra, hogy olyan egészségbiztosítást nyújtsanak, ami kiterjed a fogamzásgátlásra, sterilizációra és az abortáló hatású szerekre is. Ellenkező esetben hatalmas támogatásokat von meg az intézményektől az állam.
A katolikus egyház 625 non-profit kórházat tart fenn az Egyesült Államokban, minden nyolcadik amerikai katolikus intézményben kezelteti magát. Ez a legnagyobb non-profit szektor az amerikai egészségügyben -olvasható a Magyar Kurír katolikus hírportálon.
A katolikus püspökök eleinte támogatták Obama egészségügyi reformjait, amelyek állami támogatást nyújtanak azoknak, akiknek korábban nem volt semmilyen egészségügyi biztosításuk. Azonban egyre inkább problémássá vált számukra, hogy Obama abortuszpárti, és az adófizetők pénzéből nyújtandó biztosítás magába foglalja az abortuszt és a fogamzásgátlást, sterilizációt is.
A most kiszivárogtatott Wikileaks levelek évében 2012-ben a CatholicVote.org készített egy felmérést, amelyből kiderült, hogy a 184-ből 169 amerikai püspök emelte fel szavát Obamáék lépése ellen, majd a püspöki kar hivatalos közleményben is tiltakozott.
Timothy Dolan New York-i érsek a Wall Street Journalba fejtette ki véleményét Obama lépéséről. Ebben az esztendőben a püspöktársaihoz hasonlóan Timothy P. Broglio tábori érsek is pásztorlevelet írt, ezt azonban a hadsereg nem engedte felolvasni a vasárnapi misén a tábori papok által. Az érsek közleményben tiltakozott – számolt be a nagy felháborodást kiváltó ügyről a Magyar Kurír.
Soros a háttérben
Korábban beszámoltunk arról, hogy
a pénzemberhez köthető szervezetek arra készülnek, hogy támadásaikkal az abortusz liberalizálását mozdítsák elő Írországban és a kontinens többi keresztény, konzervatív államában.
A kiszivárgott dokumentumok szerint jelentős összegek vándorolhatnak a következő években mindazokhoz a csoportokhoz, amelyek vállalják e törekvés kiszolgálását. Soros abortuszpárti lépései Amerikában is tetten érhetők. A pénzmogul a demokrata párt egyik legnagyobb támogatója és többször kiállt Obama egészségügyi reformja mellet is.
Soros nem sajnált 650 ezer dollárt Ferenc pápa amerikai látogatása apropóján arra, hogy Hillary Clinton mögé állítsa az amerikai katolikusokat – írta korábban a Life Site hírportálon ismertetett dokumentumra hivatkozva a Válasz.hu.
A pénzt baloldali, liberális katolikus szervezetek kapták, hogy karolják fel mindazon témákat – így a társadalmi igazságosság, a nagy jövedelemkülönbségek ügyét
–, amelyeket Clinton is magáénak vall.
A szervezetek vállalták, hogy felsorakoztatják „az amerikai püspökök kritikus tömegét”. A munkába bevonták Óscar Rodríguez Maradiaga hondurasi bíborost, az egyházfő bizalmasát is, a pápa látogatását pedig arra használták, hogy Ferenc pápa minél többször hangoztassa a Clinton kampányának középpontjában is álló témákat, így az amerikai katolikusok alacsony bérezését.
Az újabb, botrányos tartalmú kiszivárogtatott levelek kapcsán a Demokrata Párt újabb kommünikében mantrázta, hogy a kiteregetés mögött Moszkva áll. Az amerikai elnökválasztási kampány az idő előrehaladtával egyre jobban kiéleződni látszik. Egyes vélemények szerint további leleplező dokumentumok várhatók, amelyek sokadszorra is átírhatják az erőviszonyokat.