Neukölln a német főváros Berlin nyolcadik kerülete. A jelek szerint azonban nyugodtan lehetne bármelyik közel-keleti arab államé.
A fent említett megállapítást a Bild cikke támasztja alá. A lap ugyanis azt a döbbenetes hírt közölte, hogy a mintegy 300 ezer lakosú városrész egyik általános iskolájának első évfolyamába most beiratkozó 103 gyermek közül 1, azaz egy német anyanyelvű.
Nem, ez nem elírás, az egy német gyerkőcön kívül az összes többi migráns, döntő részben muszlim, arab hátterű.
Bárki gondolhatná, hogy mindez csak valamilyen furcsa véletlen, egyedi eset, a kerület többi iskolájára nem jellemző, de a cikk azonnal cáfol. Megtudjuk belőle, hogy a kerület egy másik sulijába beiratkozó 109 kisiskolás közül is csak kettő német.
Afelől, hogy az említett iskolák első osztályaiba járó három német kisgyermeknek kell majd ezek után alkalmazkodnia migráns osztálytársaihoz, semmilyen kétségünk nincs, a várható demográfiai adatok szerint pedig ez a tendencia tovább folytatódhat… és nem csak Berlin egy kerületében.
Az egyik neuköllni iskolaigazgató a sokkoló számokra reagálva következőt nyilatkozta: „arabizáltak vagyunk”.
Mindehhez korábban elképzelhetetlen szociális problémák is társulnak, például az igazgató szerint nagyon ritka, ha valamelyik gyermek szülei dolgoznak. Hangsúlyozzuk, Berlinben, Németország fővárosában.
Angela Merkel híres jelmondatát, a „wir schaffen das”-t (megoldjuk, sikerülni fog) lecserélte, hisz a fenti számok tükrében nyilván megoldott valamit. Most pedig az új, a valóságtól egyre távolodó jelmondatával, a „Deutschland wird Deutschland bleiben”, azaz Németország Németország marad, és az egyre csökkenő német gyermekáldással együtt lassan kivonul a történelemből.